Új könyvet írt Barát Enikő, vagyis B. E. Belle

2020.01.06. 13:19

Márciusban jön a „Megtörtek”

Célegyenesben Barát Enikő, írói álnevén B. E. Belle második könyvének megjelenése: debütáló könyve, a „Hazugok” sikere után most sem kanyarodik messzire a tánc világától.

M.A.

Magasan van a léc, hiszen első könyve megjelenése után két hétig vezette a Bookline erotika kategória toplistáját, a nyár egyik sikerkönyve volt. A „Megtörtek” márciusban kerül a polcokra, ez a könyv is egyfajta bepillantást enged a színfalak mögé, de most nem a művészek lelkivilágának bemutatásán van a hangsúly, az új kötet sokkal inkább a táncsportról, a szakmáról szól. – Úgy éreztem, még nem akarok eltávolodni ettől a témától, mert ebben vagyok hiteles és még sok olyan dolog van bennem, amit szeretnék megmutatni ebből a világból – mondta el Barát Enikő.

Az írónő azt is elárulta hamarosan megjelenő könyvéről, hogy egy égető témával is foglalkozik, a pedagógusok, a szülők és a gyerekek viszonyával. – Kellett egy kis bátorság, hogy ezt is beépítsem a történetbe. Az elmúlt években, évtizedekben teljesen megváltoztak az erőviszonyok a tanárok, a szülők és a gyerekek viszonylatában. Pedagógusszemszögből írtam meg, hogy mi az, amit bizonyos helyzetekben gondolnak, de sosem mondanak ki, legfeljebb, ha már kiment a szülő az ajtón – mesélt Enikő az új könyvéről, amely tizenegy napon keresztül vezette a Libri előrendelési toplistáját.

Aki szerette a „Hazugok”-at, az most sem fog csalódni, B. E. Belle legújabb könyvében ezek mellett is meghatározó lesz a szerelmi szál. – Azért alapvetően ez is egy szerelmes regény, amit szókimondó, őszinte, XXI. századi stílusban írtam meg. Az a célom, hogy ezzel a könnyedebb műfajjal megkedveltessem a könyveket az emberekkel, rávegyem őket az olvasásra a telefonnyomkodás helyett – összegzett az írónő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában