Koncertekkel és kiállítással ünnepeltek

2020.02.17. 20:35

Születésnapot ült a Homo Ludens Project

Az eltelt hét esztendő tapasztalatait, élményeit, benyomásait összegezték.

munkatársunktól

Szeged Zug Színház 7 éves Képen: Fotó: Török János Délmagyarország DM

Fotó: Török János

Az eltelt hét esztendő tapasztalatait, élményeit, benyomásait az évek során a művészeti tetthelyen fellépett vendég előadók – többek között Liszkai Tamás röszkei plébános és Scherer Péter színész – kérdésein keresztül összegezték a rendhagyó művészeti közösség alapítói, Benkő Imola művészeti vezető és Szilágyi Szabolcs színész.

– Nagyon kevés vidéki független színház működik. Szegeden több is, úgyhogy kivételes város. Nincs jól megfogható formanyelvünk, mindig változik, hogy éppen mihez és hogyan nyúlunk. Ebből is következik, hogy kilógunk – fejtette ki Benkő Imola.

Alapítótársa hozzátette: nemcsak országos, de városi szinten is kilógnak a sorból. – Eltávolodott a nézőközönség attól a független színháztól, amit valójában jelent a kifejezés. Megszokták a kőszínházi formát, egyre inkább a progresszív előadások kezdenek elmenni a kőszínházi irányba – mondta.

A művészeti csoport elsődleges céljaként társadalmi feladatát hangsúlyozták az alapítók.

– Amit megpróbálunk képviselni, hogy hogyan lehetne a társas kapcsolatokat közösségivé formálni az egyszemélyes társadalom korában – mondta a művészeti vezető.

A születésnap alkalmából Szabó Kitti montázsaiból, Kovács A. Gyula kompozícióiból és Pintér Norbert festményeiből nyílt tárlat február 21-ig tekinthető meg. Az ünneplés este a Grand Caféban folytatódott, ahol koncertet adott a Skore, a Huszon7ét és a Csillagerdő zenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában