Az idő sodrásában címmel gyűjtötte csokorba legkedvesebb írásait és élményeit Kisimre Ferenc

2020.08.25. 20:20

Négy évtized a médiában

Negyven esztendőnyi, médiában töltött pályafutása során keletkezett, szívének legkedvesebb írásait és az azokhoz kötődő élményeit gyűjtötte csokorba Az élet sodrásában című kötetében Kisimre Ferenc, a Délmagyarország egykori újságírója.

delmagyar.hu

Szeged 2020.08.25. Kisimre Ferenc Az élet sodrában címû könyvének bemutatója a Katolikus házban fotó: Kuklis István Délmagyarország DM KI

Fotó: Kuklis István

 

Az élet sodrásában – négy évtized a médiában tollal, mikrofonnal című kötetét mutatta be kedden a nagyközönségnek Kisimre Ferenc, a Délmagyarország egykori újságírója a szegedi Katolikus Házban.

Emberközeliség

A rendezvényen részt vett Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa, egykori szegedi önkormányzati képviselő, aki a könyv előszavát írta.

– Ízig-vérig magyar ember, aki mindig az emberközeli dolgokat próbálta megfogni. Képviselőként is tapasztaltam, hogy szívén viselte a legapróbb fejlesztéseket, a hétköznapi embereket bosszantó dolgokat is – méltatta a szerzőt köszöntőjében.

Írások és élmények

Négy évtizedes pályafutása során Kisimre Ferenc többek között az újvidéki Magyar Szó, a Délmagyarország, az Országos Rádió és Televízió Testület, a Szeged Televízió és a Telin TV munkatársa volt. Dolgozott újságíróként, műsor- és rovatvezetőként, szerkesztőként és főszerkesztőként, továbbá idegenvezetőként is.

Több ezer megjelent cikkéből közel száz írását válogatta be kötetébe Kisimre Ferenc. Fotó: Kuklis István

A könyvbemutatón elmondta: kötetének legfőbb motivációja az volt, hogy nyugdíjba vonulását követően sem szeretett volna tétlenül élni. Több ezer megjelent cikkéből válogatta ki a kötetben szereplő, mintegy száz írását, melyet az azokhoz fűződő kedves, izgalmas, olykor kalandos vagy éppen megható élményeivel egészített ki.

Hírességek

Legemlékezetesebb interjúalanyai között említette Mádl Ferenc, volt köztársasági elnököt, Balczó András, háromszoros olimpiai bajnok öttusázót, valamint Gerd Müller, egykori világ- és Európa-bajnok, válogatott, német labdarúgót, akivel a drezdai repülőtéren véletlenül hozta össze a sors. A labdarúgó megbotlott és belerúgott Kisimre Ferencbe, aki bocsánatkérését követően közölte vele: megtiszteltetés volt. A Drezda-München repülőutat végigbeszélgették.

Nagy hatást gyakorolt rá továbbá a székelyföldi Berszán Lajos atyával készített interjúja, aki komoly erőfeszítések árán először templomot, majd iskolát és tornacsarnokot építtetett a moldvai csángó gyerekeknek Gyimesfelsőlokon.

Több ezer megjelent cikkéből közel száz írását válogatta be kötetébe Kisimre Ferenc. Fotó: Kuklis István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában