Szabó Klára Petra festőművész a közönség elé tárja félelmeit

Képeinek hol élénk, néhol bár­­sonyosan pasztelles színei a drámai motívumok, a szomo­­rú és tragikus mögöttes tör­ténetek ellenére a lemondás he­­lyett a megküzdés bátorságát sugározzák. A szembenézés, a feldolgozás kegyetlen útját bejáró művész megmutatja: a mindent elsöprőnek tűnő, tragikus élet­események nem kell, hogy maguk alá gyűrjenek bennünket.

Szabó Klára Petra Solo című, beszámoló kiállítá­­sa a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban várja közönségét.

A veszteség feldolgozása

– Úgy érzem, megvan bennem az a képesség, hogy képzőművészként a negatív rossz érzéseket átalakíthassam kreatív energiává. Így amikor keserű­ség, kétségbeesés munkál bennem, abból létre tudok hozni valami szépet. Mintegy kidolgozva magamból az érzéseim, a történetek miatti szomorúságom.

Az elmúlt egy évben is ez volt a célom, hiszen annyi rossz gyűlt fel bennem, amit nem akartam sem hordozni, sem átadni másoknak, de együtt élni sem vele a továbbiakban. Inkább az alkotásai­mon át kiadtam magamból.

Olyan művészi eszközökkel, hogy a romboló erő pusztítása helyett inkább felépüljön belőle valami szép – mondta.

Helyben toporgás helyett

Bár Szabó Klára Petra már ko­­rábban is közvetlen környezetéből merített ihletet, a múlt évben válását, egyúttal legjobb barátja és alkotótársa elvesztését dolgozta fel képein. Ráadásul mindezt egy különösen zárt, a megszokottaktól eltérő élethelyzetben.

Ahogy mesélte: tíz éve nem töltött ennyi időt Vásárhelyen, hiszen folyamatosan járta a világot. Ám mindez koncentrált munkára ösztönözte, kilépett komfortzónájából azzal, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb méretben dolgozott.

Már-már intim kitárulkozásáról úgy fogalmazott: szembe kell néznie a félelmeivel, ha folyton a környezete reakcióitól tartana, úgy érzi, csupán egy helyben toporogna.

– Az alkotásaim valóban sokat mutatnak belőlem, de ez a munkám része. Nekem az egyetlen vállalható művészi út az őszinteség. Még akkor is, ha rizikós vállalás megosztani másokkal legmélyebb vívódásaim. Ám ezáltal fejlődök, léphetek előre. És mindig van mit tanulnom.

Nem minden sötét

A „gyógyulás nem lineáris”, idézi példaként a fiatal mű­vész arra a kérdésre, vajon a gyászfeldogozásban milyen utat járt be. Úgy fogalmazott: alkotásról alkotásra közelebb került ahhoz, hogy feloldja bel­­ső feszültségét, hullámzó állapotait, megéléseit megmutatják képei. A Solo című tárlat egyfajta lezárás. – A kiállítás a bizonyítéka, hogy ebből a sok negatív energiából, élet­eseményből valami jó is születhet. Megmutathatom, hogy nem kell mindennek sötétnek és keserűnek lennie. Éppen azért hiányzik a közönség, mert szeretném tudni, kiben milyen folyamatokat indítanak el a munkáim. Szeretném tetten érni mások megélését, szabad asszociációját.