Milyen volt a szegedi boszorkány?

„A szegedi néphit szerint a boszorkánymesterség igen veszélyes do­­log, a boszorkányok sohasem biztosak abban, hogy éjszakai kirándulásukról (...) épen térnek haza. Ezért mindegyikük nagyon vallásos, sokat imádkozik, és so­­kat jár az Isten házába”.

Az idézet Szendrey Ákos A magyar néphit boszorkánya című könyvéből származik: pikáns a hiedelem annak fényében, hogy a boszorkányok az ördöggel szövetkeztek. A címszereplő „bemutatásánál” a szerző sokat merített az egykori szegedi boszorkányperek tanúvallomásaiból is. Nem a vén vasorrú bába alakját kell elképzelni, bárki lehetett boszorkány: nő és férfi, öreg és fiatal. Ezt bizonyítja a legismertebb szegedi pör fennmaradt feljegyzésanyaga is. Rózsa Dániel volt szegedi főbírót emlegették boszorkánykapi­tányként. Az égetések egyik ál­dozatát pedig később végezték ki, mivel a többiek máglyahalála idején gyermeket várt.

Orgiák a hegyen

Tevékenységük egy része volt csak az erkölcstelen mulatozás. A szegedi néphit szerint évente háromszor repültek Szent Gellért hegyére, Szent György, pünkösd, Nagyboldogasszony, Luca vagy karácsony napján, de a május elsejét is „utazós” napként tartották számon. Tudtak gyógyítani, és rendkívül sokat ártani. A boszorkány szó ótörök eredetű, jelentése: nyomó, aki nyom. A boszorkánynyomás a perek feljegyzései alapján is éjszaka történik, az 1728-as szegedi boszorkányper anyagában olvasható:

„...ébren lévén, egyszersmind látta, hogy reá rohant s reá dűlt Rósa Dániel, és mint az ujjai, olyan nagy fogai voltak.”

Meg tudták rontani a tehenet, hogy annak elapadjon a teje. Alsóvároson úgy vitte el a bűbájos más tehenének a hasznát, hogy hajnalban fehér lepedővel leszedte az illető lucernájáról a harmatot. Otthon kicsavarta, a harmattal korpából pogácsát gyúrt, azzal etette meg a maga tehenét.

Szövetség az ördöggel

Ki tudták cserélni az egészséges újszülöttet a saját gyerekükre, amíg nincs megkeresztelve, szemmel verték a gyerekeket. Jövendőt is mondtak, ehhez 41 bab és egy szita szükségeltetett. Az 1734-es szegedi boszorkányperekben vallották: „Az asztalon hányta Kisgörögné a babot.” Azt is meg lehetett tudni a baboktól, ki lopott, ki kinek a szeretője.

A korai boszorkányperek fő vádjai a rontás, betegségokozás, szerelmi varázslás voltak, ezeket a 18. század első felére, Nyugat-Európa hatására váltotta fel az istentagadás. Az 1728. július 21-i ítélet is kimondta, a szegedi boszorkányok Isten helyett az ördöggel szövetkeztek.

Át kellett adni a tudását

Na de hogyan lépett valaki a bo­­szorkányok közé? Szegedi források szerint a boszorkány addig nem halhatott meg, amíg a tudását át nem adta. Leggyakrabban a saját gyerekének, sokszor nő a nőnek, férfi a férfinak. Ehhez elég volt egy kézfogás, sőt, közvetlen érintés sem kellett hozzá. Szegedi boszorkányperben vallotta egy asszony: úgy ragadt rá a boszorkányság, hogy egy „ördöngös asszony seprűt vetett eléje, azt felvette”.

Ha mégsem tudott megszabadulni a tudásától, minden eszközét el kellett vele temetni.

A boszorkányok közé tanulás útján is be lehetett kerülni: ez mindig péntek éjjel 11 órakor kezdődött, és két héten át folytatódott éjjel 11 és 1 óra között. A perek szokványos kérdése volt, kitől tanulta a vádlott a boszorkányságot, ez aztán újabb per kiindulópontjául szolgálhatott.

Miatyánk visszafelé

Szegedről az iskolai zaklatásra is van adatunk. A többi bűbájosok nem akarták a jelöltet maguk közé fogadni, ezért „mikor hazafelé ment a tanulásból, minden este kikapott, meghajigálták, látatlanul megbotolták”. Egy 1933-as beszámoló is megtalálható a könyvben. Klein Valescának egy szegedi asszony, aki saját állítása szerint boszorkány volt, elmesélte: a többi boszorkány a tanítvány bátorságát is próbára teszi. Ha nem mutatott félelmet, nagy, vastag könyvet, kenőcsöket kapott. Az avatás során, amikor a boszorkányok felesküdtek az ördögre, visszafelé kellett mondani a Miatyánkot, fekete bikát vagy kecskebakot körbetáncolni. Egy tanúvallomás szerint a bak aztán férfivá változott, és közösült az újdonsült boszorkánnyal.

Banya ellen gatyamadzag

Tudjuk továbbá, hogy a boszorkányok sokszor forgószéllel közlekedtek. Seregük igazi sereghez hasonlóan épült fel: a boszorkánykapitány mellett volt hadnagy, zászlótartó, sípos is. Szegeden más-más seregbe jártak a felsővárosiak, palánkiak, nem vegyülhettek.

Elfogásukra a legjobb eszköz a szegediek szerint a gatyamadzag volt, mert ha azzal le tudták kötni a kilincset, vagy átvetették a mestergerendán, a boszorkány nem tudott kimenni. Bálint Sándor szótára szerint a pálinkát boszorkányfingnak, a kubikosok hátfájását boszorkánygörcsnek is nevezték.

Elszálltak a kenőcstől

Ipolyi Arnold szerint kereszteletlenül elhalt gyerekek beléből és zsírjából, méhlepényből, Solanumból és koromból készül a boszorkánykenőcs vagy repülőzsír. Szegedi boszorkány mesélte el: bűvös kenőccsel kenik be a könyökhajlat belső oldalán az ereket, a térd hajlatát és a tarkót. Bekenve mindenféle állat alakjába képesek átváltozni, oda tudnak szállni, ahova akarnak, képesek ki-be járni a kulcslukon. Gyakori hiedelem Európa-szerte, hogy a boszorkány képes macska alakját felvenni.

Szegedről maradt fenn a történet, hogy az ágy alatt macskát találtak, megpatkolták, és másnap az öregasszony, akire gyanakodtak, már betegen feküdt.

Horrortörténet tökfejjel

A legnagyobb szegedi boszorkányperben Rósa Dániel boszorkánykapitány vallotta: az esőt és a halat „Szent György napján éjszaka 11 óra tájban, Matyparton hét esztendőre adták el Törökországra 1 akó pénzért”. Egy másik vádlott hajmeresztő vallomása szerint úgy kötötték el az esőt, hogy elásták egy gyermek fejét. Még azt is tudni vélte, hogy egy 13 éves „Reszkén való rác gyermek” feje volt, amit Dorozsmán megtaláltak a föld alatt, és annak tökből adtak helyette fejet. Azzal még körülbelül két hónapig élt.