Amikor 48 fokot mértek Szegeden

A négy fal között, leengedett redőnyök mellett lehetett túlélni azt a hőhullámot, ami 94 éve sújtotta Szegedet. A korabeli Délmagyarország szerint a kánikula 1928. július 16-án, hétfőn tetőzött: árnyékban 42, napsütésben 48 Celsius-fokot mértek. Lapunk tudósítója már-már apokaliptikus jelenetekről számolt be: „az emberek fuldokolva szédelegve bolyongtak a katlanszerü uccákban, amelyeknek aszfaltburkolatát lekvárszerü péppé puhították a nap perzselő sugarai. (…) Aki tehette, az minden szabad percét a fürdőkádjában hűsölte át, hacsak el nem szikkadt fölötte a vízcsap, mert bizony az émeleti lakások sokhelyen hétfőn is viz nélkül maradtak.”

Vasárnap 20 ezer ember kereste fel a fürdőket. A Sárgán és a tápéi strandon hárman fulladtak a vízbe, egy férfit pedig a melegben felrobbant szódásüveg sebesített meg.

Az Eiffel-torony is „fejet hajtott”

Bécsben is pokollá vált az élet. A Délmagyarország arról írt, hogy az osztrák fővárosban 1928. július 14-én, vasárnap, 50 fokot mértek és Berlinből is 50 fokot jelentettek! Ausztria fővárosában a vízfogyasztás százmillió literre ugrott, ezért korlátozták a városi utak öntözését. A zsúfoltság miatt a fürdőkben sok volt a baleset, a nap végére 12-en haltak meg. A hőhullám Európa szerte pusztított. Lapunk a Journal cikkére hivatkozva írta meg, hogy Párizsban az Eiffel-torony, a hőtágulás miatt, 12-14 centiméterrel elhajlott.

Ivóvízhiány volt Szegeden

Bár mindenki enyhülésért imádkozott, kedden folytatódott Szegeden a pokoli kánikula. Árnyékban 38,2, napsütésben 47 fokot mértek, a Tisza vize 29 fokos volt. A város vezetése a közterületek locsolásával próbálta enyhíteni a hőséget. Reggel öttől este hétig, folyamatosan járta az utcákat a köztisztasági üzem öt locsolóautója és nyolc lófogatú lajtos kocsija. A vizet a Tiszából két motoros szivattyúval emelték ki, és naponta 560 ezer liternyit locsoltak a közterületekre. Ennek ellenére sok volt a panasz: csak a kövezett utcákra jutott a vízből, ami a forró aszfaltról pillanatok alatt elpárolgott.

Az ivóvízellátás is akadozott, bár a várost ellátó tíz artézi kútból naponta 9,5 millió liter vizet pumpáltak a rendszerbe. Egykori kollégánk szomorúan írta: „A magasnyomású vízvezeték körzetébe körülbelül harmincötezer lélek lakik és igy egy-egy emberre naponta körülbelül 270 liter viz jutna, ha az emeleti lakók elől a földszintiek el nem fogyasztanák a vizet.”

Otthon maradhatott a kesztyű

Nemcsak a városlakók szenvedtek a hőségben. A korabeli rendőregyenruha sok mindenre alkalmas volt, csak a trópusi hőség túlélésére nem. A Délmagyarország 1928. július 28-án arról számolt be, hogy a budapesti rendőrfőparancsnok rendeletben könnyítette meg a szolgálatot. Szegedi kollégája azonban jócskán megelőzte. Már a nagy hőség beállta előtt engedélyezte, hogy az őrszemek árnyékba húzódhassanak, és a reggel 8-tól este 8 óráig terjedő szolgálat alatt, 4 óra helyett, 2 óránként legyen a váltás. A rendőröknek az egyenruhájukhoz tartozó fehér kesztyűt sem kellett hordani.