Gyermekkorában családjával Szegeden is élt, húga a városban van eltemetve

2023.02.12. 10:00

Nyolcvan éve halt meg Rejtő Jenő

Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Senki Alfonz, Gorcsev Iván és Wagner úr irodalmi atyja, az egyik legnépszerűbb magyar író. A becslések szerint regényei 5-6 millió példányban keltek el a Kádár-rendszerben. Rejtő Jenő 1943 januárjában munkaszolgálatosként halt meg a Don-kanyarban. Rövid élete több szálon is összefonódott Szegeddel.

Jeszenszky Zoltán

Készül Fülig Jimmy szobra Dobó Ferenc Levente szobrász műhelyében. Fotó: Karnok Csaba

Reich Jenő: született 1905-ben, édesanyja neve Wolf Ilona, kisegítő munkaszolgálatos (KMSZ), aki a 101/19. tábori munkásszázad tagjaként hivatalosan 1943. január 1-jén hunyt el. Mindössze ennyi olvasható a Hadtörténeti Intézet és Múzeum II. világháborús magyar katonai veszteségek adatbázisában közzétett dokumentumban. 


Háborúban eltűnt 
 

Rejtő Jenő haláláról semmi biztosat nem tudunk

 – nyilatkozta a Délmagyarországnak Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa.

  Se a pontos dátumot, se a helyet, annak dacára, hogy van erről adat. Létezik egy hivatalos dokumentum, az úgynevezett veszteségkarton, amelyben szerepel egy helynév: Jevdakovo – ez egy orosz település, az időpont pedig 1943. január elseje. Nagyon kerek dátum, ez arra utal, hogyha nem tudják pontosan a dátumot, akkor vagy a hónap elejét vagy a közepét írják be 

– fogalmazott a kutató. 

Thuróczy Gergely arra emlékeztetett, hogy „a hiány is beszédes”. A legtöbb korabeli veszteségkartonon nemcsak a halál időpontja és helyszíne, hanem az oka és a sírjelszám is szerepelt, Rejtőnél ezek hiányoznak. Csak annyit írtak a kartonra, hogy eltűnt. A korabeli gyakorlat azt tekintette hivatalosan halottnak, akiről három tanú jegyzőkönyvi hitelességgel állította, hogy látta meghalni. 

Rejtő Jenő a statisztika szerint nem halt meg, csak „eltűnt”, akárcsak a 2. magyar hadsereg megannyi halottja. Halála után néhány évvel már megindult a legendaképződés. Rejtő apjával és bátyjával készült interjúban rákérdeztek: lehet, nem is halt meg a népszerű író? Azt mondják, úgy tűnt el, hogy egyszerűen ruhát cserélt...

 – idézett egy 1946-os cikket a kutató. 

Piszkos Fred, a Rejtő-regények egyik ikonikus alakja. Fotó: Karnok Csaba


Betegen a frontra 

Rejtő életét az a „gyilkos” újságcikk pecsételte meg, amely 1942. október 9-én, az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali, a nyilasokkal kokettáló lapban álnéven jelent meg. Mai napig nem tudjuk, hogy ki volt a szerző. A cikkben „leleplezték”, hogy a korszak egyik legnépszerűbb írója, P. Howard nem létezik, regényeit Rejtő Jenő írja, de Rejtő sem Rejtő, valójában Reich, a zsidó… Rejtő bírósághoz fordult és becsületsértési pert indított, amelyben saját bátyja, Révai Gyula volt az ügyvédje. De sorsát nem kerülhette el. Pár nappal később megkapta a SAS- („Sürgős Azonnal Siess”) behívót. 
Thuróczy Gergely szerint a megfeszített munka és a zsidótörvények miatt üldözött, akkor már idegroncs író bipoláris zavarban szenvedhetett. Egészségügyi állapotát folyamatosan felülvizsgálták, de a behívó pont akkor érkezett, amikor lejárt a mentelme. Rejtő nem bujkált, nem trükközött, fegyelmezett állampolgár módjára bevonult a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborba, ahol a gyűjtőhely szadista hajlamairól híres parancsnoka, Muray Lipót gyorstranszporttal a keleti frontra, a Don-kanyarba küldte. Még az előtt, hogy Rejtő családtagjai utánavitték volna Nagykátára az újabb, az életet jelentő mentelmi papírt. 

Rejtő Jenő, a magyar szórakoztató irodalom megújítója. Fotó: Wikimedia commons


A Zrínyi utcában laktak 
 

 

Előkerült egy fotó, ez a Reich család legelső ábrázolása. Ezen a képen Jenőke 6 éves korában látható 1911 augusztusában Szegeden. Ez egy képes levelezőlap, tehát egy fotóból csináltak pár példányos levelezőlapot, és azt küldték Pestre. A német nyelvű képeslapon három szót tudtam kiolvasni: paprika und tarhonya, tehát Reich papa kereskedőként akkoriban a paprika- és tarhonyabizniszben lehetett benne. A Dóm tér mögött, a Zrínyi utca egy mára lebontott épületében lakott legalább két évig a család, mielőtt visszaköltöztek volna Budapestre

– mondta a kutató. 
Sokáig csak annyit tudott az irodalomtudomány, hogy Rejtőnek két bátyja volt. Lajos, aki utóbb Egri Lajos sakkmesterként, valamint Gyula, aki Révai Gyula ügyvédként és versenybridzs-játékosként lett ismert. Jenő sosem magyarosított, élete végig megőrizte a Reich családnevet. Rejtő művésznévvel először 1924 februárjában szerepelt a nagyközönség előtt. A Színházi Élet című lapban jelent meg az a fénykép, amely Rákosi Szidi színitanodájának vizsgaelőadásán örökítette meg az akkoriban még színésznek készülő fiatalembert. 

Reich Nellike sírja a Szegedi Zsidó Temetőben. Fotó: Karnok Csaba


Az ismeretlen testvér 
 

Rejtőnek van egy szépirodalmi munkája Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam címmel, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumban maradt meg kéziratban, és az író halála után 50 évvel rendezték sajtó alá. Ez egy fikciós visszaemlékezés, irodalmi mű

 – folytatta Thuróczy Gergely. 
Ebben a műben írta Rejtő: „Szeretnék embereket beszélni hallani, muzsikát vagy valamit, hogy múljon ez a lidércnyomás. Egyszer ugyanilyen érzésem volt, és akkor néhány perc múlva meghalt a húgom. Akkor én is skarlátos voltam, ötéves, és a zöld felsőt láttam rezegni a szekrény teteje felett; egy kártyalapot, amellyel előbb játszottam, és azóta is mindig, ha lázas vagyok, ha kezd a forróság bizseregni, kártyalapokról fantáziálok.” 

 Először átsiklottam a mondat felett, amelyben a húga haláláról ír, hogy mi ez a badarság, nem volt neki húga. Az újabb kutatásokból azonban kiderült, hogy valóban volt. Reich Kornélia, Nellike 1910-ben két és fél éves korában halt meg Szegeden, a zsidó temetőben temették el. Síremléke ma is látható 

– közölte a Rejtő-kutató. 
A harmincas évek divatos kabaré- és színpadi szerzőjét nemcsak szomorú emlékek kötötték a városhoz. Rejtő két operettjét is elsőként Szegeden mutatták be. A Gróf Figarót 1936-ban, míg Tatjána, az orosz kémnő című operettet 1937-ben láthatta először a publikum a szintén munkaszolgálatosként elhunyt Sziklai Jenő színigazgató idején. 

Thuróczy Gergely, a Petfői Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa. Fotó: Bencsik Ádám/MW


Fülig Jimmy Szegeden 

Rejtő nem csak az irodalmi műveiben él tovább. Egy szegedi műhelyben közösségi finanszírozásból, adományokból március végére készül el Fülig Jimmy szobra. A szobrász, Dobó Ferenc Levente gyermekkora óta Rejtő-rajongó. Még kisgyermek volt, amikor a dédi könyvespolcáról először levette a Piszkos Fred, a kapitányt. A rojtosra olvasott regény humora azonnal rabul ejtette. Amikor pedig a kétezres években kezébe kerültek a legendás grafikus, képregényrajzoló, Korcsmáros Pál felújított és kiszínezett Rejtő-képregényei, nem volt megállás. Úgy döntött, hogy kedvenc irodalmi szereplőjét, Piszkos Fredet műgyantából formázza meg. Az ikonikus Rejtő-hős mozgatható szobra 2019. október 18-án készült el, és azóta járja vele az országot. A szegedi közönség a Somogyi-könyvtár rendezvényein láthatta az alkotást. Hamarosan Fülig Jimmy is csatlakozik majd a kompozíció­hoz, kiváló szelfihátteret biztosítva, humoros anekdotákra biztatva a Rejtő-rajongókat. 
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában