Helyi kultúra

2023.10.14. 17:13

A töpörtyű volt a főszereplő Bakson – Galéria

Szombaton már ötödször volt főszereplő Bakson a tepertő, a Töpörtyű Fesztiválon. Más ételek is készültek a faluház előtti téren, ahol 17 csapat vetélkedett egymással különböző versenyszámokban, például a szervezők keresték a legszebben feldíszített asztalt is. A nap faültetéssel kezdődött.

Imre Péter Géza

– A nap, az ötödik Töpörtyű Fesztivál nem szórakozással, hanem fizikai munkával kezdődött 

– mondta Búza Zsolt, Baks polgármestere. Azzal folytatta, a faluház előtti díszszilvafák elöregedtek, veszélyessé váltak, azokat váltották fel az országos fásítási programban igényelt és kapott 30 amerikai hárssal. – Ezzel folytattuk az első ütemben megkezdett fásítást, akkor az iskola, ezúttal a faluház előtti rész újult meg a Fő utcán. A fákat a fesztiválra nevezett 17 csapat ültette el – közölte a faluvezető.

Közben már díszítették az asztalokat, a szervezők keresték a legszebbet, rotyogtak a bográcsokban a különböző étkek, több helyen sült a töpörtyű – fantasztikus illatokkal –, a csapatok fotózkodtak a szelfiponton az Ősz Tündérrel, ami szintén feladat volt. A kicsik között kedvelt volt az ugrálóvár – egymás után csúsztak le hason és háton –, készültek a csillámtetkók, az arcfestések és az asztalra készített hatalmas tökök is hamar gazdára találtak, kicsik, nagyok és felnőttek faragták a kirajzolt mintát. Az egyik csapat által felajánlott hatalmas torta is ízlett mindenkinek, és a fellépők is jól szórakoztatták a közönséget.

Az otthon sütött almás sütemények is gyülekeztek a „számukra” kiírt versenyre. Többet megkóstoltam – mint később kiderült, a győztest is –, nem tudtam dönteni, de azért volt a zsűri, hogy ezt megtegye. A délutáni eredményhirdetésen kiderült, a Biztos Kezdet Gyerekház nyert, hajszálnyival megelőzve Hőgyi Ferencnét és Balogh Richárd csapatát. A legszebben a bölcsőde, óvoda, iskola összefogás díszítette az asztalt, a második a polgármesteri hivatal, a harmadik a Biztos Kezet Gyerekház lett. A legszebb ódát a töpörtyűhöz Kecskeméti Marika csoportja írta.

– Eddig böjtöltünk, ez volt az idei első rendezvényünk, de az utolsó negyedévben beindulunk, mert szükség van az ilyen közösségépítő eseményekre 

– árulta el Búza Zsolt. November 4-én köszöntik nyugdíjasainkat az idősek világnapja alkalmából és december 16-án tartják a falukarácsonyt.

– Nagyon fontos: mindhármat összefogással, adományoknak köszönhetően valósíthatjuk meg, az V. Baksi Töpörtyű Fesztivált például a helyi horgászegyesület pályázatából – zárta mondandóját a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában