Helyi kultúra

2023.10.22. 11:00

Könyvajánló – Sara Nisha Adams: A könyvlista

Timár Kriszta

Mukesh egy idős úr, aki néhány éve vált özveggyé. Élete meglehetősen egyhangú egészen addig, amíg meg nem találja az ágy alatt néhai felesége egyik kikölcsönzött könyvét. Bár sosem járt könyvtárba, nem is olvasott, valahogy mégis úgy érzi, hogy a szeretett nő emlékének tartozik azzal, hogy Az időutazó feleségét, amelyet annyira szeretett, visszaviszi az intézménybe. Előtte azonban ő is elolvassa, mert azt érzi, ezzel is közelebb kerülhet hozzá és rájön: talán mégis szórakoztató elfoglaltság olvasni, ha a megfelelő történetet megtalálja hozzá.

A zárkózott férfinak már maga az is nagy kihívás, hogy egy olyan idegen világba, mint a könyvtár, belépjen, ráadásul kifog egy rosszkedvű fiatal gyakornokot, Aleisha-t, aki meglehetősen mogorva vele. Hiába kérdi ugyanis, hogy mit ajánl neki olvasásra, a lány nem túl közlékeny – leginkább azért, mert ő sem olvas sosem, csupán nyári munkán vesz részt a könyvtárban. Mégis pont vele kezdődik később egy különös kapcsolat: a lány, bűntudattól vezérelve mégis segít neki, ugyanis kezébe akad egy könyvlista, amelyen 9 cím szerepel. Úgy dönt, az első regényt ajánlja Mukesh-nek és ő is elkezdi olvasni. Így az idős úr és a fiatal lány között máris képződik egy híd: maga a történet, amelyről aztán tudnak egymással beszélgetni.

Időközben megismerhetjük az öregember és a tinilány életét is. Mukesh egy zajos indiai családban él, ahol három lánya számára inkább csak feladat, mint szeretett családtag. Rutinból rátelefonálnak, hogy kipipálják az érdeklődést, de igazából csak rohannak a saját életük eseményei után. Unokája, Priya igazi könyvmoly, de vele sem túl szoros a kapcsolata, hiszen a kislány állandóan csak leül a fotelba és olvas. Az öregúr azonban hamar felfedezi, hogy a könyvek hozzá is közel hozzák, hiszen végre talál vele egy közös témát.

Aleisha élete sem irigylésre méltó: édesanyja állandó felügyeletre szorul, amelyet elsősorban bátyja vállal, de láthatóan nem bírja már a nyomást. Aleisha igyekszik időnként besegíteni, anyja azonban idegenként tekint rá, nem fogadja el a társaságát. Talán nem meglepő, de kettőjük viszonyába is a könyvek hoznak egy kis enyhülést: ez az egyetlen dolog, amivel a lány közelebb tud jutni édesanyja érzelmeihez és szívéhez.

Az öregúr és a 17 éves lány egymás után olvassák a listán szereplő könyveket, hogy aztán azokról meg is osszák egymással tapasztalataikat. Nekik köszönhetően az olvasó is betekinthet a Ne bántsátok a feketerigót!, A Manderley-ház asszonya, a Papírsárkányok, a Pi élete, a Büszkeség és balítélet, a Kisasszonyok, A kedves és A megfelelő jelölt című regényekbe. A történet érdekessége, hogy egyikről sem árul el túl sokat, inkább csak a két főszereplő benyomásait. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést a művek iránt. A Könyvlista tehát nem csupán egy történet az olvasás szeretetéről és arról, milyen sok örömöt tud okozni azoknak is, akik korábban azt hitték, a könyvek unalmasak, hanem egyből egy ajánlósort is ad olyan regényekhez, amelyek értékesek és valóban hasznos olvasmányok.

Mindezek miatt ezt a regényt elsősorban azoknak lehet ajánlani, akik a főszereplőkhöz hasonlóan nem szeretnek olvasni. Ők magukra ismerhetnek a történetben, egyúttal pedig ötleteket kaphatnak ahhoz, mit vegyenek a kezükbe, ha mégis belevágnának ebbe a kalandba. De annak is hasznos lehet, aki ötleteket szeretne kapni az olvasáshoz: a felsorolt művek egy része már nem mai szerzemény, így lehet, hogy sok könyvmolynak sem jutna eszébe, hogy ezeket vegye kézbe. Ugyanakkor megismerhetjük az indiai kultúrát is a szereplőknek köszönhetően, így aki erre fogékony, szintén jól fog szórakozni, de az is sokat kaphat ettől a regénytől, aki az olyan komolyabb témákról is szívesen olvas, mint a gyászfeldolgozás, a szülő-gyermek viszony vagy a depresszió. Ez a regény az olvasásnépszerűsítés igazi alapműve, érdemes kézbe venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában