Csongrád

2023.11.21. 08:20

Kiírták a múzeumigazgatói pályázatot

Darók József

Archív Fotó: Majzik Attila

A tíz éve, 2013. január 1-je óta Csongrádi Információs Központ néven működő két intézmény, a könyvtár és a múzeum különválásáról döntött a város képviselő-testülete. A november 15-i rendkívüli ülésen kiírták a pályázatot a Tari László Múzeum igazgatói munkakörének betöltésére, az önállósuló intézmény vezetője jövő év márciusától foglalhatja el a pozíciót.

Az 1956. augusztus 20-án megnyitott csongrádi múzeum 1988 óta viseli a gyűjtemény gyarapításában fontos szerepet vállaló Tari László fogorvos nevét, mintegy 90 ezerre tehető, elsősorban régészeti, történeti és néprajzi tárgyat őriznek falai. Az Év Közösségi múzeuma címet is elnyerte a város közgyűjteménye. A Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum szétválását, és a múzeum igazgatói tisztségének betöltésére kiírt pályázatot a magas színvonalon végzett szakmai munka indokolta. Az összevont intézményeket Illés Péter vezeti, a múzeum igazgató-helyettese Gyöngyössy Orsolya.

A pályázati felhívásra benyújtott pályamunkákat a testületi ülésen létrehozott szakmai bizottság bírálja el, a december 15-i benyújtási határidőt követően. A testületi döntést megelőzően szükséges megküldeni a pályamunkát a Kulturális és Innovációs Minisztériumba.

Az intézmények szétválása és az igazgatói megbízás 2024. február 15., legkésőbb 2024. március 1-jén történik meg. A vezetői megbízás határozott időre 2029. február 28-ig terjedő időtartamra szól. A pályázati kiírás megtalálható Csongrád város honlapján.

A pályázati feltételek között szerepel mesterfokozatú végzettség és szakirányú szakképzettség, jogász, vagy közgazdász szakképzettség, Közös Európai Referenciakeret (KER) szerinti B2 szintet elérő idegennyelv-ismeret, továbbá a végzettségének és szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban szerzett legalább hároméves szakmai gyakorlat, valamint a pályázó a megbízás időpontjában vezetői gyakorlattal is kell, hogy rendelkezzen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában