Helyi kultúra

2024.01.07. 13:00

Karmestert tüntettek ki Szegeden

Ács János világhírű karmester kapta meg először a Trianon Múzeum által alapított nagyköveti címet. Az elismerést a szegedi Délvidék Házban adták át vasárnap délelőtt.

Suki Zoltán

Ács János (középen) úgy érzi, vissza kell adnia valami, amit a pályájától kapott. Fotó: Török János

Az olaszországi Milánóban élő karmester, Ács János kapta meg a Trianon Múzeum nagyköveti címét. A vasárnap áradott elismerést az idén osztották ki először, hiszen most alapították. A művész lapunknak elmondta, hogy szerinte a díj egy újabb lehetőség arra, hogy a határon túli magyar származású művészeket elismerjék.

Fotó: Török János

A tehetségemből, tudásomból, tapasztalataimból, mindabból, amit a pályámtól kaptam, vissza kell adnom valamit, mert úgy gondolom, a végső elszámoltatásnál nem arról kell majd számot adnom, hány sikeres koncertet vezényeltem, hanem arról, hány embert segítettem. Számomra teljesen természetes, hogy eljött az életemben az az időszak, amikor tovább kell adnom az Istentől kapott talentumokat, ezt pedig csak érdekmentesen, alázattal lehetséges megtenni 

– fogalmazott.

Fotó: Török János

A Trianon Múzeum a kitüntető státust a jövőben olyan példaértékű teljesítményt felmutató művészeknek, sportolóknak, közéleti embereknek adományozza, akik

úgy Magyarországon, mint szerte a nagyvilágban a magyar nemzet történelmi küldetésének, a Kárpát-medence egységének és a Trianon Múzeum történelmi jogfolytonosságot újjáépítő, nemzetegyesítő képviseletének szellemiségében élik meg munkásságukat, szerepüket

 

Fotó: Török János

Ács János Kiskunhalason született, Budapesten érettségizett, de 1973-ban elhagyta Magyarországot, mert származása miatt esélye sem volt a továbbtanulásra. Milánóban telepedett le, énekesnek készült, világhírű karmester, népszerű oktató, az olasz operajátszás legnagyobb szakértője lett belőle. 2022-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. Karmesterként Genovában debütált 1979-ben, a milánói Scalában, a legnagyobbak mellett tanulta a mesterséget, majd sikerrel lépett fel a négy kontinens legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában