2024.03.18. 21:00
Fuvolások adtak minikoncertet a Móra parkban

Flashmobbal harangozták be a III. Bartók Béla Művészeti Napokat. Fotó: Török János
A hétfői, napsütéses délutánban sokan napoztak a Móra Ferenc Múzeum parkjában. Minden padon ült valaki: élvezték a tavaszi langyos időt. Ehhez a kellemes programhoz pedig meglepetésszerűen 15 órakor egy kis zenei aláfestést is kaptak. Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar fuvolista hallgatói rendeztek flashmobot, így reklámozva a III. Bartók Béla Művészeti Napokat.

Az eseménysorozat – amelyet immár hagyományosan, minden évben Bartók Béla születésnapjához kapcsolnak – hétfőn kezdődött és március 26-áig tart. A programok között vannak koncertek, házi versenyek, szólóestek is, amelyek mindegyike ingyenesen látogatható. Az egyetemi hallgatóknak pedig rendeznek mesterkurzusokat is: Tóth Péter zongoraművésztől és Szendőfi Péter ütőhangszerművésztől tanulhatnak a diákok.

Ezt az eseményt vezették fel a szabadtéri zenéléssel, ahol Mozart: Szöktetés a szerájból, Bizet: Arles-i leény és Mozart: Kontratánc című művei csendültek fel. Úgy láttuk, az arra járók és az ott pihenők is szívesen fogadták ezt a komolyzenei ajándékot, amelyből a következő napokban még sokat kaphatnak a most felújított egyetemi kari épületben.
Szegedi hírek
- Sokkot kapott a gazdi, súlyos sérüléseket okozott egy kóbor kutya Szegeden
- Idén már nem lesz jó idő a Borfesztiválra
- Állati buli lesz, a Szegedi Vadaspark még a cukiságmérőt is kiakasztja – galériával, videóval
- Így vált egy szerkesztőségi álomból az Alföld egyik legnépszerűbb borfesztiváljává
- A közönségkedvenc együttes gitárosáért fogott össze a fesztivál közönsége, így segíthetünk Sanyinak talpra állni