Szeged

2021.08.04. 14:01

A tízezredik Sisi-látogatót köszöntötték

Egy nagymama volt a tízezredik múzeumlátogató, aki belépőt vett a szegedi Sisi-kiállításra. A két unokájával érkező asszonyt az intézmény igazgatója köszöntötte.

T. K.

Nagy sikere van a Móra Ferenc Múzeum Sisi-kiállításának: bár még csak egy hónapja nyitották meg, tegnap eladták a tízezredik belépőt is rá. Hasonlóan nagy érdeklődés a Pompei és az Egyiptom kiállítások iránt volt utoljára. A kerek sorszámú jegy tulajdonosát Fogas Ottó, a múzeum igazgatója ajándékcsomaggal köszöntötte, melyben Erzsébet királynéról, Rudolfról és Ferenc Józsefről szóló albumok, illetve Sisi-legyező és hűtőmágnes, valamint Határtalan Régészet című magazinok voltak.

A szerencsés látogató Kálmánné Follmer Magdolna volt, aki Domaszékről érkezett két unokájával.

A 13 éves Kálmán Liza és 11 éves húga, Milla 3 éve Dániában élnek, nyaranta azonban hazajönnek és olyankor mindig beiktatnak nagymamájukkal egy múzeumlátogatást is.

A szerencsés látogató Kálmánné Follmer Magdolna volt, aki Domaszékről érkezett két unokájával. Fotó: Karnok Csaba

– A lányok korábban láttak már Sisiről filmet, olvastak könyvet is, mielőtt pedig ide jöttünk, néhány tájékoztatót is elolvastunk, hogy minél jobban megismerkedjenek a királyné életével – mesélte Magdolna. A lányoknak egyébként a ruhák tetszettek a legjobban, különösen az a darab, amit Sisi merénylete napján viselt. Elárulták: megkeresték rajta azt a vágást is, amelyet a gyilkos fegyver ejtett rajta.

A tárlat még hónapokig várja a látogatókat, a Sisi-relikviák december 31-ig láthatók Szegeden.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában