Szabó Franciska és a mellényes figurák

2021.10.29. 18:17

Láthatóság: neonsárgában arctalanul

Szikrázóan élénk neonsárga mellényt viselő, hol arctalan, hol jól körvonalazott alakok kísérik végig az Alföldi Galéria látogatóit, Szabó Franciska bemutatkozó kiállításán. A Láthatóság sorozat képeit öt éven át készítette. 

T. Sz.

Forrás: Tornyai János Múzeum

Technikai kihívásként indult a láthatósági mellény neonsárga színének megjelenítése, végül a ruhadarab a szociálisan érzékeny művész festményeinek közös jelképrendszere lett. Szabó Franciska nyíltan és őszintén beszélt arról, hogy a képzőművészeti nyelv és a tartalom egyensúlya nélkül csupán sekélyes válaszokat adhatott volna arra a kérdésre, milyen társadalmi reflexió indította el a végül öt éves munkafolyamatát.

A téma felelőssége

– Klasszikus tanulmányi hátterem miatt nekem különösen fontos a technikai képzettség. Mondhatni kicsit konzervatívan tekintek a festészetre, alapvető képi igényem hagyományos gyökerekből táplálkozik – mondta Láthatóság című kiállítása megnyitója előtt lapunknak az Alföldi Galériában. Hozzátette: a kiállított sorozat újdonsága, hogy munkáiba beemelt egy erős társadalmi jelenséget, majd saját képei által tapasztalta és tanulta meg a témaválasztás felelősségét.

Öt évvel ezelőtti első festményénél érezte meg, hogy a vártnál lényegesebb mélyebb tartalmú mondandója, érdemes sorozattá emelni.

A mellény ellentmondása

– Az a különös ellentmondás került a középpontba, hogy míg a neonsárga mellényt a láthatóság miatt viselik, a megkülönböztető ruharabban a közmunkások láthatatlanok. Idővel éppen ez a feszültség érdekelt – hangsúlyozta. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők Nívódíjas művésze egyes képein kifejezetten portrészerű ábrázolja az érintetteket, láttatva az embert a rikító szín mögött. A tavaly és idén készült tizennyolc alkotáson már annyira lecsupaszította a hátteret, hogy két szín jelzi csak a horizontot. A portrékon pedig fehér háttér erősíti tovább az egyén szerepét. Az alkotó így emelte ki a figurákat környezetükből, jelenlétüket tovább hangsúlyozva, a témát pedig időtlenebbé téve.

Zömében videó beszámolók, online felületeken megjelenő fotográfiák alapján készültek Szabó Franciska festményei.

Kifejezetten az érdekelte, a média miként mutatja meg a láthatósági mellényt viselők egy csoportját, főként a közmunkásokat. Megragadta a sablonszerű, tematikus ábrázolásuk.

Lefojtott színek

Olyan színnel kísérleteztem, amely szinte nem létezett, a vásznon is a valósággal megegyező árnyalatot akartam megmutatni. Ehhez nem csupán a neonsárgával kísérleteztem, leredukáltam az összes színt körülötte. A sorozat nagy részében az ultramarin kék, az úgynevezett természetes umbra, ami egy világosbarna, illetve egy lilás-kopott barnás árnyalatot használtam. így a neonsárga megkapta erejét – magyarázta a festőművész. A néző pedig szinte észre sem veszi, ahogy az alkotó szinte lefojtotta a képek színeit.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában