Szeged

2021.12.09. 17:45

Száz éve alapították a egyetemi könyvtárt

Százéves a Szegedi Tudományegyetem könyvtára, amit az arról szóló konferenciával ünnepeltek meg tegnap, valamint az alkalomra megjelent egy nívós magyar és angol nyelvű kiadvány.

Imre Péter

Forrás: Kuklis István

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár konferenciát szervezett Százéves a szegedi egyetemi könyvtár – A szegedi könyvkultúra múltjából címmel. Mint tudott, 1921-ben a trianoni békekötést követően Kolozsvárról Budapestre menekült Ferenc József Tudományegyetem október 9-én már Sze­­geden kezdhette meg az új tan­­évet. 

Ugyanakkor alapították az egész egyetemet kiszolgáló könyvtárt széles társadalmi összefogással, majd tudatos gya­­rapító munkával bővítették. 2004-től a megépült TIK-ben ka­­pott helyet 70 tanszéki és a központi könyvtár egyesített állománya, a szintén hiánypót­­ló konferencia-központtal és kö­­zösségi térrel együtt. A könyvtár 2012-től viseli az egykori legendás kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó nevét. 

Az egyetemi bibliotékában digitalizálták la­­punk 111 évének példányait, megsárgult lapszámait. 

– Az egyetlen dolog, amit biztosan tudnod kell, az a könyvtár helye, mondta Albert Einstein, és én amikor a debreceni egyetemre jelentkeztem azonnal meg­­tudtam: hatalmas épület előtt álltam. Mikor a diploma megszerzése után Szegedre ke­­rültem, itt pár szobányi volt a rektori hivatalban – kezdte megnyitóját, köszöntőjét Rácz Béla professzor, az egyetem egy­­kori rektorhelyettese.

Konferenciával emlékeztek a 100 éves egyetemi könyvtárra.  Fotó: Kuklis István

Fel­ele­­venítette, hogy már 1930-ban volt kezdeményezés nagyobb könyvtár kialakítására, majd egy-egy újabb fejezet következett 1966-ban és 1990-ben, végül világbanki projektben 2001-ben elkezdődött az építkezés és 2004. december 9-én átadhatták az impozáns épületet, a TIK-et. Viccesen még megemlítette: van egy rossz híre, a jelenlegi épület 100. születésnapját a jelenlévők közül senki nem éri meg. 

 

Mára az SZTE Klebelsberg Könyvtár mintegy másfél milliós, jelentős mennyiségű digitális tartalmat is magában foglaló gyűjteményt jelent, az éves látogatószáma 1 millió feletti. Küldetésének megfelelően egyszerre őrzi az egyetem és könyvtára múltjának dokumentumait, és építi a 21. század kihívásainak is megfelelő szolgáltatásait. 

Az intézmény a könyvtárosok javaslatai alapján ebben az évben két egyetemi munkatársukat, Lengyelné Katona Tímeát, a Gazdasági Főigazgatóság irodavezetőjét és Pászkáné Újszászi Ilonát, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság sajtóreferensét vette fel az Örökös Tagok sorába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában