Helyi kultúra

2022.06.06. 09:00

Fociból, sztárokból és fagyiból sem volt hiány

K.A.R.

Fotó: Török János

A hagyományokhoz híven idén is pünkösdkor szervezték meg Bordányban a falunapot, azonban a korábbi évektől eltérően most egynapos lett a PünkösdFeszt, a mezei futóverseny helyett pedig a labdarúgásé volt a főszerep. Vasárnap délelőtt ugyanis Homokháti Focifesztivált tartottak, de ez jóval túlmutatott a Homokhátságon, sőt még a megyén és az országhatáron is, hiszen a Békés megyei Gyuláról és a szerbiai Hajdukovoból, vagyis Hajdújárásból is érkeztek csapatok. U9, U11 és U13 kategóriában zajlottak a mérkőzések.

Forrás: Török János

U9-ben nyolc csapat mérte össze tudását, végül az aranyérmet a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U9-es csapata zsebelte be. U11-ben öt csapat játszott, az első helyen az FK Vinogradar Hajdukovo végzett, míg U13-ban négy csoport mérkőzött meg egymással, és a Szentesi Kinizsi játékosai állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

A nap során volt ünnepi szentmise is, a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat óriásjátékokkal várta a gyermekeket, akik hűsítő édesség nélkül sem maradtak, ugyanis a településen első alkalommal homokháti jégkrém és fagylaltünnepet tartottak. Délután a Park téri színpadra lépett a Borostyán Dalkör, Kaczor Feri, ALEE és Somogyi András humorista is. Emellett látható volt az Ádám Jenő Általános Iskola növendékeinek előadása és a Movements TSE, valamint a Classicon KTSE mazsorett csoportok bemutatója.

Forrás: Török János

De felcsendültek a homokháti településen olyan ikonikus dalok is, mint a Szerelmes szívek és a Tínédzser l’amour, ugyanis Szandi is Bordány vendége volt. A nap fő előadója az idén 30 éves Irigy Hónaljmirigy volt, a legnagyobb durranás viszont csak a műsorok után következett, tűzijátékkal koronázták meg az ünnepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában