Zsinagóga

2022.10.16. 18:45

Irodalom- és művészettörténeti ritkaságokat tártak a nagyközönség elé - Fotók

Eddig ismeretlen irodalom- és művészettörténeti ritkaságokat mutat be az a tárlat, amelyben Tardos-Taussig Ármin életét és munkásságát tárja a nagyközönség elé a Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma. A kiállítás az Eltűnt családok nyomában című sorozat második állomása, kurátora Frauhammer Krisztina, az Archívum munkatársa.

Koós Kata

Tardos-Taussig Ármin gazdag naplóhagyatéka Juhász Gyulától és József Attilától is tartalmaz eddig ismeretlen feljegyzéseket. Fotó: Karnok Csaba

A kiállítást Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg vasárnap az Új Zsinagógában, aki nagy adósságtörlesztésnek nevezte a méltatlanul kevéssé közismert Tardos-Taussig Ármint bemutató tárlatot. 

A kiállítás precízen végigvezeti az életművet a műpártoló, művészeti, művészetszervező tevékenységére vonatkozóan egyaránt

 – mondta. 

Tardos-Taussig polgári foglalkozása vasúti mérnök volt, de már egyetemi évei alatt Bécsben képezte grafikai képességeit. Ő tervezte az új zsinagóga feliratait és 1904-től folyamatosan szerepelt metszeteivel a kiállításokon. Alkotói tevékenysége mellett a szegedi művészeti élet motorja volt az 1920-as, '30-as években. Otthonának gyakori vendégei voltak a korszak neves költői, irodalmárai, festői és szobrászai. 

 

A tárlat metszetei mellett bemutatja életútját, családját, munkásságát és gazdag, sokáig kutatott naplóhagyatékát, amelyet leszármazottja, testvérének unokája, Tardos Veronika bocsátott nemrég az Archívum rendelkezésére. József Attila, Heller Ödön, Juhász Gyula autográf feljegyzései mellett a művész zsidó sírkőművészet tárgyában készített, egyedülálló vázlatait is láthatja a közönség. 

Frauhammer Krisztina elmondta, a hagyaték feldolgozása folyamatban van, és egészen új kutatási utakat nyithat a politológusoknak, az irodalom- és művészettörténészeknek. Hangsúlyozta, az érdeklődőknek szívesen tartanak tárlatvezetést, amit az archívum elérhetőségein lehet igényelni február 15-ig. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában