Maid - Egy szobalány vallomása

Tíz epizódnyi emberi szenvedés – ezt kínálja a nézőknek a Netflix minisorozata. Alex, a címszereplő egy napon megelégeli férje agresszív viselkedését, és alig hároméves kislányával együtt útnak indul. Útja során hol szociális otthonban húzza meg magát, hol az apjánál vagy egy barátjánál alszik, de megesik, hogy egy hajóállomáson kell éjszakáznia lányával, Maddyvel. Mindeközben folyamatosan sorban áll a legkülönfélébb segélyekért, amiket zömmel csak elképesztő bürokratikus erőfeszítések árán kaphat meg (ha egyáltalán megkap). Alex és Maddy a poklok poklát járja meg, a nő mégis inkább ezt a nehéz sorsot választja, semmint hogy együtt maradjon a kislány alkoholista édesapjával, Seannal, egy két lábon járó időzített bombával. A Maid – Egy szobalány vallomása Stephanie Land azonos című önéletrajzi ihletésű regényéből készült. Címszereplő hőse képtelen egyről a kettőre jutni, sőt olybá tűnik, nem felfelé, hanem egyenesen lefelé tart a lejtőn, magával rántva kislányát, ezt a mindig mosolygó kis tündérkét. Azért, hogy némi pénzhez jusson, takarítói állást vállal, feltételek nélkül, soha sem figyelve a munkakörülményeket, így a legnagyobb mocsokkal járó, sziszifuszi munkákat is azonnal elfogadja. Az irodalmi alapanyag dramatizálását Molly Smith Metzler amerikai dráma- és színműírónak köszönhetjük, és rajta kívül is csupa női alkotót találunk a sorozat rendezői között. Nem gondolom, hogy puszta szexizmus volna részemről azt állítani, hogy e női alkotóknak hála ismerhetjük meg valódi mélységeiben egy édesanya rettentő hányatott sorsának alakulását. A sorozat első pillanatától kezdve egészen a legutolsó képkockáig Alex nézőpontja érvényesül, következésképpen az őt alakító Margaret Qualley valamennyi jelenetben szerepel. Fájdalmas és nyomasztó érzés látni, ahogy Alex – nem mindig önhibáján kívül! – egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, ugyanakkor felemelő látni, ahogyan megbirkózik minden elé gördülő akadállyal. Sorsa szánalomra méltó, méltatlan egy emberhez, pláne egy kisgyermeket nevelő édesanyához.

Lelkileg rendkívül megterhelő nézni a sorozatot. A nyomasztó, drámai hatást alig-alig enyhítik az olykor fel-felcsendülő könnyed popdalok, amik zömmel akkor szólnak, amikor anya és lánya együtt van, és kivételesen boldogok, nincs felhő az égen. Aztán hirtelen ismét beborul, a

boldogság csak ideig-óráig tart, és általában ilyenkor Alex és Maddy élete minden korábbinál nehezebbre fordul. Nem látni a fényt az alagút végén, és a néző ilyenkor biztos lehet benne, hogy csak idő kérdése, és Alex végleg megtörik. Eközben a sorozat alkotói végig ügyeltek arra, hogy az Alex életét megkeserítő férfiak (a férj és az apa) olykor a szebbik arcukat mutassák. Realista ábrázolás jellemzi a szereplőket, azaz nincs kimondottan fekete vagy fehér karakter. Mindenki megjárja a maga poklát, bár kétségtelen, hogy azt, akit bántalmaznak, egyáltalán nem hatja meg, hogy a bántalmazó esetleg nem is önszántából, hanem csak az alkohol hatására követi el megbocsáthatatlan tetteit. Alexnek a kislánya élete a legfontosabb, és ebbe nem fér bele az, hogy megvárja, mire a férje végleg leteszi a boros poharat.

Ami a sorozat legnagyobb erőssége (a kizárólagosan egyszereplős nézőpont), az egyben hátrányt is jelent. Szívesen megismertem volna a többi szereplő nézőpontját is, egyrészt a teljesebb kép érdekében, hogy megérthessük mások motivációit és a fejükben lévő gondolatokat, másrészt azért, mert a fontosabb mellékszereplők mind-mind roppant érdekes karakterek. Kezdve Alex édesanyjával, akit Andie MacDowell alakít parádésan, és aki egyébként a való életben is az Alexet játszó színésznő, Margaret Qualley édesanyja. Szívesen beleláttam volna az apa fejébe is. A karakter múltja, kapcsolata a lányával különösen izgalmassá teszi a figurát. Természetesen Alex férje, Sean is érdekes szereplő, őt Nick Robinson alakítja remekül. Mellettük még érdemes kiemelni a luxuskörülmények között élő ügyvédnőt, Reginát, aki ugyancsak egy sokarcú figura, akárcsak az Alex szerelmére pályázó Nate.

A Maid – Egy szobalány vallomása azoknak ajánlható leginkább, akik nem rettennek vissza egy borzasztóan nehéz emberi sors realista ábrázolásától. Azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy egy nő, egy anya hogyan merít erőt még a legnehezebb időkben is a gyermeke iránti szeretetből. Azoknak ajánlom, akik valami mélyre, emberire vágynak, és azt sem bánják, ha az érzelmi szőnyegbombázás kedvéért esetleg túlzásokba esik az alkotói dramatizálás.