Sorozatkritika: Banshee

Kereken tíz éve indult hódító útjára a Banshee, itt az idő hát megemlékezni a televíziózás történetének egyik legnagyszerűbb – leginkább a férfinézőket megcélzó – „ponyvasorozatáról”.

2013 és 2016 között futott a Banshee, ami még a legnézettebb időszakaiban sem tartozott az HBO legnépszerűbb sorozatai közé. Akkortájt olyan elképesztően sikeres alkotások árnyékában kereste a helyét, mint a Trónok harca vagy a True Detective, amiket nemcsak a közönség szeretett jobban, hanem a szakma is. Négy évad, azon belül 38 epizód mindössze egyetlen jelentősebb díjra volt elegendő (egy Emmyre), mégsem szabad sajnálni, pláne nem lesajnálni Jonathan Tropper és David Schickler sorozatát.

A Banshee rétegsorozat, és mint ilyennek, megvan a maga markáns rajongótábora, akik megőrzik, folyamatosan életben tartják a mű renoméját. Ez a szóban forgó rajongótábor alighanem zömmel férfiakból áll, akik mindig ki vannak éhezve a minőségi akciójelenetekre, a keménytökű zsarukra és rosszfiúkra, valamint a gyönyörű nőkre. Ha további kedvcsináló kell a Banshee-hez, álljon itt a sorozat alaphelyzete: adott egy tizenöt évnyi börtön után szabadlábra kerülő alfahím, aki egy teljesen új személyazonosságot csináltat magának, aminek köszönhetően ő lesz a pennsylvaniai kisváros, Banshee legújabb seriffje. Közelharcban gyakorlatilag legyőzhetetlen, fegyverhasználata a legprofibbakat is megszégyeníti, és szinte bármelyik hölgy boldogan ágyba bújik vele. A Banshee főhőse (akinek a valódi nevét sosem tudjuk meg) bizonyos szempontból renegát, más szempontból tipikus magányos farkas, egyszóval nem lehet nem szeretni. Az új-zélandi színész, Antony Starr emblematikus szerepe elsősorban Homelander/Hazafi karaktere a The Boysból, ugyanakkor Starr már Banshee seriffjének a szerepében is bizonyította tehetségét. A hátán viszi a sorozatot, miközben nem feledkezhetünk meg a többiekről sem. Ahogyan a jó sorozatok általában, a Banshee is tele van jobbnál jobb karakterekkel, így bárki kiválaszthatja a maga kedvencét. Amúgy van itt minden, mint a búcsúban: bennszülött indiánok, amishok, neonácik, sátánisták, fehérek, feketék, helyi maffiózók, sőt később – a seriff kiléte miatt – maga az ukrán maffia is a tiszteletét teszi Banshee-ben. A harmadik évadban még egy katonai bázis is létesül a városkában, illetve egy ponton túl az FBI is elkezd szaglászni. Egy biztos: az álseriff megjelenése alaposan felbolygatja a csöndes kisvárost, aminek következtében az erőviszonyok újra és újra átrendeződnek. Unatkozni tehát nem igazán van idő.

Nézzük most (szigorúan spoilermentesen!), mit tartogatnak a különböző évadok! Az első etapban a főbb szereplőkkel és a helyi erőviszonyokkal ismerkedhetünk meg. Megtudjuk, ki az a hírhedt középkorú üzletember, aki a markában tartja a várost, és aki ellen az újdonsült seriffnek kell tennie valamit. Kai Proctor (az üzletember) és Lucas Hood (az álseriff) kapcsolata végig dinamikus, a két színész, nevezetesen Ulrich Thomsen és a már említett Antony Starr közös jelenetei az elsőtől az utolsó epizódig a legjobbak között vannak. Az első évadban a seriff nemcsak a jelennel küzd, hanem múltjának démonaival is, amik nem hagyják, hogy a férfi csak úgy megszökjön a felelősségre vonás elől. Nagyszerű első évad után jön egy hangyányit gyengébb második, amelyben az első évados konfliktust láthatjuk tovább fajulni, kiéleződni, végül megoldódni. A sorozat a harmadik évadban éri el csúcspontját. Ennek az évadnak szinte minden pillanata egy akciórajongó számára maga a mennyország. Ahogyan az első két évad, úgy ez a harmadik is tíz epizódból áll, és ebben a tízszer háromnegyed órányi játékidőben minden benne van: csúcsra pörgetett akciók, explicit erőszak, körömrágós feszültség, cicik és igen, érzelmek is. Ez az évad tartalmazza a televíziózás történetének egyik legbravúrosabban megkoreografált bunyóját, de úgy en bloc ez az évad a legbevállalósabb, a leginkább Banshee-s. A befejező évad bár nem a legjobb, mégis emlékezetes, és fontos kiemelni, hogy a Banshee kerek egész, tehát be van fejezve, így tervezték a sorozatot, és nem lehet a végén hiányérzetünk.