Helyi kultúra

2022.11.09. 20:00

The Garde: 30 éves jubileumi koncert

Jubileumi koncertre készül a makói–szegedi The Garde együttes: éppen 30 esztendeje, az akkori makói városnapon adták első koncertjüket. Bár a csapat hosszú ideig szüneteltette tevékenységét, nem puszta nosztalgiából álltak össze. Egymás után írják az új számokat, amelyekből néhányat a makói Kelemen Házban is eljátszanak november 19-én.

Szabó Imre

A Garde legénysége két régi taggal kiegészülve a próbateremben: Csávás József egykori énekes, Baranyai György hegedűs, illetve a mostani tagok, Deák Attila szólógitáros, Prágai Krisztián dobos, Himer István basszusgitáros és Botos Tibor énekes-gitáros. Fotó: A Garde együttes közösségi oldala

The Garde – a zenekar neve mind a mai napig sok ember szívét megdobogtatja, pedig pontosan három évtizede adták első koncertjüket, ráadásul a 30 évből 16-ot csendben töltöttek. A csapat 1991-ben alakult főiskolai zenekarként, és már a kezdetekkor saját számokat írt. A két alapító tag, Prágai Krisztián dobos és Botos Tibor énekes-gitáros, dalszerző ma is tagja a bandának. Utóbbi a Délmagyarországnak visszaemlékezve elmesélte, hogy első koncertjüket Makó főterén, más zenekarokkal közösen adták. – Ez egy városnapi rendezvény volt, egy teherautó platóján játszottunk – mondta. Azt is megemlítette, hogy fellépésükről egy mondatban az akkori megyei napilap is megemlékezett. Erre akkor nagyon büszkék voltak.

Nem nosztalgia

Most ennek az első koncertnek a 30 éves jubileumát készülnek megünnepelni. Az idáig vezető út persze nem volt egyszerű. Az annak idején is nagy rajongótáborral bíró együttesnek három kazettája és két CD-je jelent meg, ott voltak minden nagy fesztiválon, végül azonban, mivel munkahelyi, családi kötöttségek miatt nem tudták vállalni azt, hogy a fővárosba költözzenek, a nagy áttörés elmaradt. Egy hosszabb szünet után viszont most néhány éve újra aktív a csapat. A fiúk úgy gondolták, zenéjük és szövegviláguk ma is sokakat meg tud érinteni – nem nosztalgiáról van tehát szó, egymás után születnek az új számok, koncertekben sincs hiány.

Megajándékozzák a közönséget

Botos Tibor a november 19-i, Kelemen Házban tartandó makói jubileumi koncertről azt mondta, már nagyon készülnek rá. A fellépés előtt egyórás filmvetítéssel tervezik meglepni a közönséget este 8-tól; bemutatnak majd régi fotókat, dokumentumokat, újságcikkeket és koncertfelvételeket. A műsort a régi idők egyik tanúja, egyben részese, Gajda Ferenc, a CityRocks vezetője nyitja meg, a koncerten pedig jó néhány olyan egykori zenekari tag is színpadra lép, akit közben másfelé sodort az élet. – Lesz olyan dal, amit heten adunk elő – mondta botos Tibor. – A belépés ingyenes lesz. Ha már ünneplünk, szeretnénk mi megajándékozni a közönséget – tette hozzá.

Masszív underground 

A Garde-ot annak idején úgy jellemezték, mint a Dél-Alföld legmasszívabb underground zenekara. Ezt most is vállalják, és ennek jegyében olyan számot is előadnak majd, ami idén augusztusban íródott. Bár pár évvel ezelőtt egy két számos mini CD-t kiadtak, és most is rögzítenek egy-egy számot stúdióban, sőt új klipjeik is vannak, hangzóanyag kiadására nem készülnek. – A helyzet az, hogy az albumok fölött eljárt az idő, már lejátszani sem nagyon van min a hanghordozókat – mondta Botos, aki azért biztos benne, hogy így is megtalálják az utat a közönséghez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában