Dorozsmán is megfordult a szabadságharc költője

– Petőfi Sándor személye a költő ősképének tekinthető a magyarság emlékezetében, hiszen a nemzeti romantikus költészet és az 1848/49-es magyar forradalom, függetlenségi mozgalom nagy alakja volt, aki fiatalon elhunyt a szabadságharcban, egy, a korszakban felvilágosultnak és szokatlanul műveltnek számító özvegyet, Szendrey Júliát és egy piciny gyermeket, Petőfi Zoltánt hagyva hátra. Ezek miatt a magyarság tragikus sorsát ismerő és a nemzetért felelősséget vállaló, ugyanakkor anyanyelvünket hol játékos könnyedséggel, hol tragikus hangoltsággal formáló alkotó művész alakját ismerte meg benne a korabeli és a későbbi hazai közvélemény egyaránt – fogalmazott Miklós Péter eszmetörténész.

A Kodolányi János Egyetem címzetes egyetemi tanára rámutatott, Petőfi Sándor nevét mindenki ismeri, aki a köznevelés színterében valaha is tanult. Vélhetően művei közül a kisebbeknek az Anyám tyúkja című verse, a nagyobbaknak a Nemzeti dal jut először eszébe, de elbeszélő költeményei, prózai alkotásai, színműve és műfordításai is maradtak fenn – tette hozzá. A szakember szerint Petőfi kalandos életet élt, hiszen volt vándorszínész, lapszerkesztő, halhatatlanná mégis 1848. március 15-i szerepvállalásával vált, és lett Fekete Sándor író, irodalomtörténeti kutató kifejezésével a szabadságharc költője.

Miklós Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az irodalomtörténeti kutatás egyik irányzata feltételezte, hogy 1849 júliusában vagy augusztusában tartózkodhatott egy ideig, az országgyűléssel együtt Petőfi Szegeden. Péter László professzor, Szeged egykori díszpolgára azonban írásaiban rámutatott, hogy pusztán legenda a nagy költő szegedi tartózkodása. Azt viszont felvetette, hogy az első népképviseleti parlamenti választások idején, amikor a szabadszállási kerület képviselőjelöltje volt Petőfi, kampánykörútján 1848. június 7-én megfordult a napjainkban Szegedhez tartozó Kiskundorozsmán is. A politizáló költő egyébként nem szerzett mandátumot, a választási vereség nagyon megviselte.

– Ha Petőfi Sándor nem is járt Szegeden, egyetlen gyermeke, Petőfi Zoltán – akit művelődéstörténetünk Napóleon fia nyomán „a magyar Sasfióknak” nevez – a városban lakott 1866 novembere és 1867 januárja között. Három hónapig ugyanis a szegedi piarista gimnázium diákja volt. Ebben az időszakban Juhász Gyula költő nagyapjánál, Káló Antalnál kapott szállást és élelmet. A tanulás azonban nem nagyon kötötte le, Juhász Gyula szavaival: „az apja szilaj vére űzte” és „hanyag lett, pajtások után nézett, kisasszonyok után járt, mulatozott”. Tanulmányait megszakította, Szegedről Debrecenbe ment, ahol beállt színésznek. Három évvel később, huszonkét évesen el is hunyt – számolt be Miklós Péter.

Az eszmetörténész jelezte, Petőfi Sándor nevét ma közterület, intézmény, sőt városrész viseli Szegeden és szobra áll a Dóm téri Nemzeti emlékcsarnokban, születésének kétszázadik évfordulója pedig alkalmat adhat arra, hogy műveivel ismét megismerkedjünk.