Cucorka hozta a farsangot Szegeden

Vízkereszt óta javában zajlik a farsang, amely egészen a nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A néphagyományban a lakodalmak és a bálok időszaka volt ez, Szegeden jellegzetes szokásokkal tarkítva. Az első bálok sajátos figurája volt Fölsővároson és Rókuson az úgynevezett cucorka. 

– Ez egy csúf, női alak. A beöltöztetett személyt fehér lepelbe burkolták, hatalmas csizmát viselt, a felsőtestén egy összehúzott alsószoknyát. Hosszú nyaka egy bot, annak a tetején egy alma nagyságú fej volt, amelyen kontyot viselt. Éjfél után betért a bálba. Ahogy megjelent, a lányok megriadtak, és félrevonultak, amiért a férfiak leszidták a cucorkát – mondta el lapunknak Kulik Melinda muzeológus, az alsóvárosi Napsugaras Tájház munkatársa. A szidás után a hagyomány szerint a cucorka hajlongani kezdett, és közölte, hogy nem a rossz szándék vezérelte, hanem az örömszerzés, mert a harmadik határon túlról meghozta a farsangot. 

– Amikor a farsang rövid volt, tovább szidták a cucorkát, de végül mindig megbocsájtottak neki, és felszólították, hogy táncoljon. A cucorka azt a lányt választotta, aki leghamarabb megy férjhez – magyarázta a muzeológus. 

Nemcsak a farsang elejéhez, hanem népnyelven a farsang farkához is számos érdekes népszokás kötődött. 

– A hamvazószerdát megelőző kövércsütörtökön zsíros ételeket kellett fogyasztani a bő termés érdekében. Az alsótanyaiak, tehát az Alsóváros tanyavidékén élők ilyenkor fánkot ettek, és ha egy vendéget nem kínáltak meg fánkkal, akkor az a hagyomány szerint rühessé vált – sorolta Kulik Melinda. 

Szegeden húshagyó kedden táncoltatták vagy hordták ki a telet, ami azt jelentette, hogy egy vénasszony formájú rongybabát a Tiszába dobtak. 

– A nagyböjt előtti utolsó bál napján maskarások járták az utcákat. Elöl két zászlós vitéz haladt, az egyik lóháton, a másik szamáron. Őket kifestett arcú vagy bajszos menyecskék és pityókás öregasszonyok, valamint papírcsákót viselő legények, azaz huszárok követték. Ezt úgy mondták, hogy koledálni vagy szödögetni jártak házról házra. Énekeltek, táncoltak, a két vitéz pedig a következő szavakat mondta a háziaknak: „ ha gyüttök, lösztök, ha hoztok, ösztök” – mesélte a muzeológus. A rövid strófa az utolsó bál helyszínére utalt, és ha erre a háziak adtak valamilyen ételt-italt – tyúkot, kacsát, tojást, bort, kalácsot – a maskarásoknak, az azt jelentette, hogy ők is részt fognak venni a bálon. 

– Az első világháborúig volt szokás a kakasütés. A húshagyó keddi vecsernye előtt egy, a koledálás során szerzett kakast kikötöttek, egy legény szemét bekötötték, megforgatták, majd le kellett egy bottal ütnie a kakast. Ezt addig játszották, míg valakinek nem sikerült – említett még egy érdekességet a Napsugaras Tájház munkatársa. Az utolsó bálon éjfélkor maskarás legények szalmával tömtek ki ruhákat, amelyeket elástak a mulatság helyszínének udvarán. 

– Ezzel jelképesen közel hozták a jövő évi farsangot. Hajnalban pedig a legények hamut szórtak a lusta lányoknak az ablakába, akik a fonóban nem dolgoztak szorgosan – mondta.