Mosolyog Oszvald Marika lelke, hogy nagymama lett

Két telt házas operettgálát adtak szegedi művészek Peller Károllyal kiegészülve nemrégiben az IH Rendezvényközpontban. A rendezvény sztárvendége Oszvald Marika volt, aki 70 évesen is kirobbanó energiával vetette bele magát a legnagyobb slágerek eléneklésébe. A két elő­adás közötti rövid pihenőidőben be­szélgettünk vele. 

– Zseniális volt a közönség, imádják ezt a dolgot. Persze nyilván olyanok jöttek el, akik kedvelik ezt a műfajt, így nem volt nehéz őket felpezsdíteni – értékelte a szegedi fogadtatást a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, akinek pályája egyébként pont nálunk indult.

– Az ember fiatalsága nagyon meghatározó, és én rögtön a középiskola után ide kerültem, valahol Tarjánban laktam – mesélte.

– Csodálatos volt a három tagozatos színház. Minden este ott ültem, néztem, tanultam. Ma is sok ismerősöm van még itt, és persze nem is akkoriban jártam Szegeden utoljára. Pár évvel ezelőtt is játszottam itt. Akikkel pedig most felléptem, azokkal kifejezetten baráti a viszonyom – tette hozzá. 

Oszvald Marika egyébként Szegedre úgy érkezett, hogy dél­­előtt már játszott egy Mágnás Miskát. Ezt követően autóba ült, majd még az itteni kétszer kétórás gálán is részt vett. Mint mondta, az ilyen napok húzósak, de mégsem érzi fáradtnak magát.

– Mondjuk nem vagyok nagyon friss sem, mert előző este is volt előadás, de én ezeket a dalokat örömből csinálom – magyarázta.

– Persze van úgy, hogy nehéz, de amikor kimegyek a színpadra, már minden jó. Megszólal a zene, és olyan, mintha belémvágna a ménkű. De hát én ilyen vagyok, még a telefonom csengőhangjára is táncolok – mosolygott

 Arra a kérdésre, hány évesnek érzi magát, gondolkodás nélkül rávágta valós korát.

– Belenéz az ember a tükörbe, és látja a valóságot. Nem fogom becsapni magam. De mivel a lelkem tiszta tudott maradni, ezért még mindig azt érzem, hogy szép az élet, és igyekszem belőle a humorérzékemmel csak a szépet kivenni – tette hozzá. 

A művésznő nemrégiben lett nagymama: Vince 9 hónapos. Mint mondta, ez egy csodálatos feladat.

– Valami egészen rendkívüli. Mosolyog a lelkem egyfolytában tőle. Meg elvonási tüneteim vannak, ha nem látom egy napig. Van, hogy éjszaka ott vagyok vele, és elfelejtek aludni, mert csak nézem, hogy csinálja. Mesés – lelkendezett. 

Arra a kérdésre, más-e ez, mint az anyaság, azt mondta, nem tudja, mert arra már nem emlékszik.

– Vissza akarok gondolni rá, de nem megy, annak ellenére sem, hogy az életemnek legnagyobb boldogsága a gyerekem születése volt. Olyan euforikus boldogságot se előtte, se utána nem éreztem. Viszont amikor ő volt kicsi, rengeteget dolgoztam, így a szüleim sokat segítettek. Ezért most ezt úgy kell felfogjam, hogy minden pillanatot meg kell élnem, mert itt nagyon gyors a fejlődés, és nem akarok semmit elmulasztani – magyarázta.

Arra a kérdésre, milyen nagymamának tartja magát, azt mondta, normális­nak, aki nagyon szereti az uno­káját, ugyanakkor tudatos.

– Nem kényeztetem el, odafigyelek, hogy az életre legyen nevelve, és azt a szigorúságot is megkapja, amit a gyerekem nem.