Sorozatkritika: Szerelem és halál

Az egész sztori azzal indul, hogy van egy texasi kisváros, ahol a közösségi élményeket leginkább a templomi áhítat jelenti. Itt ismerkedik össze Candy és Allan, két hívő ember, akik egyaránt belesavanyodtak saját házasságukba. A rámenős Candynek nem sokáig kell győzködnie a félszeg Allant, hogy titkos viszonyba kezdjenek. Némi habozás után a férfi kötélnek áll, aztán indulhat is a hancúrozás. Útszéli, félreeső motelszobák adnak otthont légyottjaiknak. Candy és Allan végig ügyelnek arra, hogy lehetőleg senki se lássa meg őket, kiváltképp a megcsalt felek, azaz Candy férje és Allan felesége. Utóbbi mégis sejteni kezd valamit.

A 11-szeres(!) Emmy-díjas David E. Kelley jegyzi a Szerelem és halált, így nem csoda, hogy a történetmesélést hideg profizmus jellemzi. A főhősnő, Candy olyan valósághű karakter, hogy szinte kilép a képernyőről. Elizabeth Olsen végre olyan szerepben bizonyíthat, ami méltó a színészi képességeihez, és mondom ezt úgy, hogy a sorozat elején még meglehetősen modorosnak láttam a színésznő alakítását. Akkor még a szeretőjét játszó Jesse Plemons tűnt meggyőzőbbnek, aki (pontosabban a karaktere, Allan) aztán fokozatosan veszít érdekességéből. Nem úgy maga a sorozat! Mindössze hét epizódból áll, amelyek egyenként 45-50 percesek, így akár egyetlen nap alatt ledarálható a teljes minisorozat. Az HBO Max vadonatúj tartalmáról van szó, ami a napokban ért véget, úgyhogy mostantól jöhet a binge watch: aki elkezdi, együltő helyében is végigizgulhatja az igaz történeten alapuló pszichológiai thrillerbe oltott bírósági drámát. 

Igen, tárgyalótermi dráma. Miután Allan felesége, Betty megneszeli férje házasságtörését, úgy gondolja, az a legegyenesebb, ha minderről magát a szeretőt kérdezi meg. A beszélgetés azonban tragikus véget ér. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság után a rendőrség viszonylag gyorsan kézre keríti Candyt. Innentől kezdve a Szerelem és halál fő helyszíne a tárgyalóterem. A történetmesélés már említett profizmusa leginkább az arányok szigorú betartásán érhető tetten. A sorozat magától értetődő módon vált át először melodrámáról pszichológiai thrillerre, azután thrillerről krimire, majd végül krimiről bírósági drámára. Mivel jómagam heti rendszerességgel néztem a sorozatot (mindig csak a legfrissebb epizódot), és még nekem is feltűnt, milyen csodálatos természetességgel és gördülékenységgel bontakozik ki a sztori, el tudom hát képzelni, hogy egy egész napos sorozatdara alkalmával a Szerelem és halál még sokkal jobban magába szippanthatja a nézőt.

Persze erős a gyanúm, hogy ehhez az is kell, hogy lehetőleg ne ismerjük az eredeti sztorit, amelyet amúgy egy másik minisorozat már lelőtt egyszer, méghozzá nem is olyan régen, konkrétan tavaly. Annak szimplán az a címe, hogy Candy, és jelenleg is elérhető a Disney+ kínálatában. Ott Jessica Biel a főszereplő, és biztosan ő is nagyon jó, de látva a Szerelem és halált, nem igazán bánom, hogy még nem láttam a Candyt. (Az mondjuk egy másik kérdés, hogy mi szüksége van a világnak arra, hogy két éven belül két minisorozat is elmesélje ugyanazt a sztorit.) A történet nem ismerete megajándékozhat a sorozat záróepizódjának átütő erejével. A bírósági tárgyalás menete és végkifejlete igazán zavarba ejtő, akárcsak Elizabeth Olsen parádés alakítása. A készítőknek sikerült úgy közeledniük ehhez az témához (kegyetlen emberölés), hogy miközben végig morálisan érzékenyek maradnak a tragédiához, egyértelműen nem foglalnak állást egyik oldal álláspontja mellett sem. A sorozatnak sikerül az a nehéz mutatvány, hogy úgy válik hatásossá, hogy mindvégig visszafogott, és kerüli a hatásvadászatot.

A Szerelem és halál a true crime rajongóinak kötelező látnivaló, mert bár színészekkel játszatja el a megtörtént eseményeket, mégis közel tud kerülni a dokumentarista jelleghez. Aki nem kifejezett híve ennek az alműfajnak, az is találhat benne izgalmakat jócskán. Hátborzongató belegondolni, hogy egy rövidke kis szerelmi affér milyen rettenetes következményekkel járhat.