Helyi kultúra

2023.06.02. 14:35

A történetmesélés ősi vágya hajtja Majoros Nóra írónőt

Az idén Év Gyerekkönyve díjra jelölt Majoros Nóra járt író-olvasó találkozón a vásárhelyi könyvtárban. A borz beköltözik szerzője vágyakról, érzések feldolgozásáról és az apák szerepéről beszélt lapunknak.

T. Sz.

Majoros Nóra írónő és a vásárhelyi gyereksereg. Fotó: Tábori Szilvia

A világ elmesélésének ősi igénye Majoros Nóra írónő szerint életünk egyik legfontosabb működtetője. Az a vágy, hogy képekkel, történetekkel kifejezzük, egyúttal feldolgozzuk a körülöttünk zajló eseményeket.  

A meséléssel ismerőssé tesszük az ismeretlen, és többet már nem félünk tőle

 – nyilatkozta lapunknak Majoros Nóra író, fordító. A szerző dupla író-olvasó találkozóra érkezett a vásárhelyi gyerekkönyvtárba. A népszerű Kulcs az olvasáshoz programhoz kapcsolódva igyekeznek meghívni azokat a szerzőket, akik könyveit feladatként kapták a különböző iskolás korosztályok. A legfiatalabbak Majoros Nórától a Borz beköltözik című kötet olvasták el.  

Válaszok a világra

Írás közben én nem közvetlenül a gyerekekre gondolok, de még csak arra sem, hogy éppen hány éveseknek szánom a mesét. Azzal bekorlátoznám a történetem, a használt nyelvezetet úgy vélem. A világra adott válaszok foglalkoztatnak 

– magyarázta az írónő. Hozzátette: fiatalok és idősebbek is egyaránt képekkel és történetekkel dolgozzák fel a világot, örömet és bánatot, a személyes problémákt, az átélt érzelmeket. Így keressük a válaszokat. Csak a felnőttek már egészen mást tudnak befogadni, mint a gyerek. Neki pedig a saját élményei feldolgozásakor a képalkotása  sokkal közelebb van a gyerekekéhez. Ezért őket szólítja meg könyveivel.

Kalandok apával

A Ramszesz 80 gyermeke című könyvét a szakmai zsűri jelölte az Év Gyerekkönyve Díjra. Az 5 éves kortól ajánlott kötetben a híres fáraó, II. Ramszesz egyik legnagyobb kihívását követhetjük végig: a család nőtagjainak a távollétében rá hárul a feladat, hogy felügyelje 80 gyermekét. 

Mozaikcsaládban nőttem fel, az én édesapám volt Ramszesz, aki hatalmas káoszt teremtve olykor minden különösebb szervezés nélkül egy helyre terelte a különböző házasságaiból érkező gyerekeit. Akkor mindent lehetett, felmászhattunk a tetőre, elbújhattunk az elvarázsolt kastélyban. Rengeteg kalandot éltünk át, néha mégis rosszul sültek el a dolgok. De megegmaradt bennem az elevenség érzése, a hihetetlen szellemi inspirációja. Egyértelmű, hogy hatása, a szerepe máig velem van, miatta és neki írom számtalan történetem

 – mondta.

Mi vagyunk a félőpajtik

Fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezzel nem üzenni szeretne, inkább megmutatni az érzéseit a gyerekeknek. Így  talán kapcsolódhatnak olyanok hozzá, akikben hasonló élmény munkál. Márpedig a kapcsolódás a történetmeséléshez hasonló eredendő vágyunk. Megtalálni a közös pontokat egymásban, szüleink, kedvenc állatunk, netán az utazás szeretete, vagy éppen félelmeink által. – Ha mindketten félünk a sötétben, de ezt tudjuk egymásról, akkor mi már félőpajtik vagyunk, cinkostársak. A tudat, hogy nem vagyok egyedül, ha más is hozzám hasonlóan érez, az átsegít a legnehezebb pillanatokon.


 


 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában