Bimbamm

Ha a napi hallgatottságot nézzük, a Kossuth Rádió stabilan a harmadik legnépszerűbb adó az országban, amit ahogy öregszem, egyre jobban megértek. Én például már hülyét kapok a reggeli kötelezően jófejkedő-heherésző műsoroktól, ahol ha kell, ha nem, megállás nélkül nyerítenek a műsorvezetők egymás beszólásain. Olykor jól esik megpihenni túláradó vidámság tengerén – na, ilyenkor szoktam átkapcsolni a Kossuthra, ott azért némi gondolkodni valót is kap az ember.

Mondjuk a vízállás jelentés végighallgatását már tényleg csak a legelkötelezettebb rajongóknak ajánlom, bár annak is megvan a maga bája, amikor felhangzik, hogy „a Marcal Mórichidánál 58, 31”.

Ezzel szemben a déli harangszó az egyik kedvencem: korábban sosem hallott településeket, templomokat ismerhetek meg pár perc erejéig. (Jut eszembe: azt észrevették már, hogy a harang az mindig „lakik” a toronyban? Nem csak úgy ott van, vagy lóg, hanem egyenesen lakik. Imádom.)

De kiért is szól a harang, mire fel a déli bimbamm? Van-e még jelentősége, vagy csak úgy megszokásból hallgatjuk (ha egyáltalán hallgatjuk)?

Anélkül, hogy rögtönzött töriórával szakítanánk meg a reggeli újságolvasást, érdemes megjegyezni, hogy III. Kallixtusz pápa eredendően a kereszténység védelmére szólítva fel rendelte el a harangozást és a déli imádságot, ami véletlenül esett egybe Hunyadi Jánosnak a törökök felett aratott nándorfehérvári győzelmével. És ha már így esett, így is maradt, nekünk évszázadok óta mindig a nándorfehérvári diadalról zúgnak a harangok.

Jól esik egy-egy percre ilyenkor megállni és hálás szívvel gondolni azokra, akik életük árán is védték egykor Európa kapuját. Dicsőség a nándorfehérvári hősöknek.