Maga az Élet

Olyan szépen aranylott a búza, hogy öröm volt ránézni. A tavalyihoz képest több esőt kaptak a növények, ha nem is eleget, de legalább most volt valamennyi csapadék. Meleg is volt, de a termés, legalábbis az általunk megkérdezett gazdáknál, sem mennyiségben, sem minőségben nem hozza az elvárt színvonalat. Az okokat még keresik, mert prémium vetőmagot vetettek, a méregdrága input­anyagokon sem spóroltak. 
A jelenlegi felvásárlási ár, ami a tavalyinak csupán a 40 százaléka (!), valószínűleg csak az önköltséget fedezi. 
Erre mondta egy ismerősöm, hogy a gazdáknak semmi se jó! Ha esik, az a baj, ha nem esik, az, ha sok a termés, az sem jó, ha kevés, akkor is panaszkodnak. Pedig tanult ember az úr, aki mellesleg állandóan panaszkodik a fizetésére, amit az utóbbi években szép summával emeltek, és haragszik azért is, hogy törvényileg szüntették be azt a „jövedelmét”, amit eddig szinte számolatlanul dugdostak a zsebébe. 
Mezőgazdasági termelőnek lenni lassan már olyan, mintha szerencsejátékozna az ember. Nagy lutri az egész, mert vagy aszály van, vagy belvíz. Néha meg úgy fekteti meg a szél a gabonát, mint nagyságos úr a Borcsát. 
Ha sok a termés, alacsony az ár, ha kevés a termés, jószerével akkor is, leszámítva egy-egy ajándék évet. Most meg még, átcímkézve, európai uniós országon keresztül állítólag továbbra is szabadon áramlik be az ukrán gabona, ami tovább rontja a gazdák helyzetét. 
A gabonát hajdan Életnek nevezték. Nem ok nélkül. Mert ha nincs meg a mindennapi kenyerünk, nagy a baj. Isten áldja meg az aratókat! 
Nagy lutri az egész, mert vagy aszály van, vagy belvíz.