2023.09.28. 15:40
Minden lesz a színházban, amit megszerettek
Kicsit megkésve, de elkezdődhet a 2023/24-es évad a Tóth József Színház és Vigadóban, folytatódik az együttműködés eddig üzemeltetőjével, a Békéscsabai Jókai Színházzal, jelentette be sajtótájékoztatón Seregi Zoltán, a békéscsabai teátrum igazgatója. A csúszás az évad beindulásában nem azt jelenti, hogy bármiről is le kellene mondaniuk a szentesi színház nézőinek, lesz minden, amihez eddig már hozzászoktak, ígérte a direktor.
A támogatás adott, indulhat az évad a szentesi színházban. Fotó: Darók József
Október 26-tól indulnak az új bérletes előadásaik, elsőként Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című világhírű krimijét tekinthetik meg három egymást követő estén, de még két előadást tartogatnak a januárig tartó első fél évadban: Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét a Magyar Zenés Színházzal közös produkcióban mutatják be, és színre kerül a Legénybúcsú Szente Vajk rendezésében, ez utóbbi óriási sikerrel fut a fővárosban – sorolta Seregi Zoltán igazgató. Már a második félévre is megvan a tervezet újabb három előadásra.
Közönségbarát darabokkal számítunk a nézőkre, és ugyan a bérletek ára kényszerűségből valamennyit emelkedik, azért arra törekszünk, hogy megfizethető legyen a kultúra
– fogalmazott a színház igazgatója.
A bérletek megújítása már elkezdődött, új bérleteket október 17-től vásárolhatnak
– tudatta Szojka Cinthia művészeti vezető. A gyermek- és ifjúsági bérlet első előadása novemberben lesz, erre később kezdik árusítani a bérleteket.
Sikeres volt az indulás óta eltelt két év, jól tudunk együtt dolgozni a békéscsabai színházzal, mindkét fél szeretné ezt a munkát folytatni, de a májusi szerződéskötéssel várnunk kellett. Az állami mellé az önkormányzat támogatását is megkapja az intézmény
– mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester.
Elhangzott, hogy az évadot a szentesi színház a város híres szülötte, Tóth József emlékének ajánlja. Október 13-án egy országosan egyedülálló esemény helyszíne lesz a színház: a város felkérésére Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész elkészíti Tóth József és Petőfi Sándor egész alakos bronzszobrát, ezt leplezik le aznap, valamint a békéscsabai színház produkciójában a Petőfi Mezőberényben című darab egyben az évadnyitó előadása lesz a Tóth József Színháznak. Megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött.