Helyi kultúra

2023.10.08. 18:10

Az örök fiatalokat ünnepelték Mórahalmon

Teljesen megtelt a városi sportcsarnok vasárnap délután Mórahalmon, ahol az időseket ünnepelték. A vendéglátással egybekötött programon Nógrádi Zoltán hangsúlyozta, az idősek mosolyában ott van a szeretet, amit életük során kaptak, és benne a bátorság, amivel szembenéztek a sors kihívásaival.

Kiss Anna

A városi sportcsarnokban gyűltek össze az idősek vasárnap délután. Fotó: Kiss Anna

Példaképül szolgálni az előző nemzedéknek, olyan embernek lenni, kire felnéznek, utat, célt, jövőt mutatni a gyerekeknek, komoly feladat ez az idős embereknek – Miniska Zsejke Az örök fiatalság című versével köszöntötte az időseket vasárnap délután Balog Mónika, a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Mórahalmi Tagintézményének vezetője. 

 

A városi sportcsarnokban ugyanis az idősek világnapja alkalmából vendéglátással egybekötött ünnepséget tartottak. Balog Mónika köszönetet mondott az időseknek azért, hogy átadták életük során az emberi értékeket és a tapasztalataikat. Beszédében kiemelte, az idősek voltak azok, akik megtanítottak mindannyiunkat az emberi életre a legfontosabb értékek megtartásával. Hozzátette, a szemükben ott van a szeretet, az arcukon pedig az idő, de nem számít a ráncuk vagy az ősz hajszáluk, hiszen fiatalságuk örök.

A mórahalmi Gondozási Központ által szervezett programon jelen volt Nógrádi Zoltán, a város polgármestere is, aki köszöntőjében azt mondta, hogy nagy öröm számára az, hogy újra személyesen köszöntheti az időseket, hiszen az elmúlt években nem tehette ezt meg, csomagokat küldtek az időseknek a világnap alkalmából a vírushelyzet miatt. Hangsúlyozta, öröm volt fogadni a vendégeket az ajtóban, hiszen mindenkinek mosoly volt az arcán, aminek megvan a maga jelentősége és ereje.

 

A városvezető szerint ugyanis az idősek mosolyában ott van a szeretet, amit életük során kaptak, benne a bátorság, amivel szembenéztek és megküzdöttek a sors kihívásaival, miközben ott minden kéznyújtásukban a segítség, amit tettek a ma felnőttjeiért, míg a szemükben ott a megfigyelés, amely által minden apró részletre felfigyelnek. Nógrádi Zoltán közölte, jó, hogy mindig úgy tesznek az idősek, mintha az élet örökké tartana, és jó, hogy amikor valami nincs rendben, akkor mindig arra biztatnak, hogy mindent helyre lehet hozni.

A vasárnap délutáni programot az algyői Parlando Énekegyüttes színesítette, a csapat tagjainak célja a hagyományápolás, a magyar operett és sanzon megismerése és megismertetése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában