Hódmezővásárhely

2024.03.25. 18:25

Néptáncgálával támogatják az értéklánc programot

Tábori Szilvia

Képünk illusztráció.

Forrás: DM

Ezúttal kiváló néptáncosok és -zenészek támogatják fellépésükkel a vásárhelyi kórház országosan is kiemelkedő Reprodukciós Medicina értéklánc programját. Az április 27-én, szombaton 18 órától, a vásárhelyi művelődési központban tartandó Néptáncgála közönsége a támogatói jegyekkel hozzájárulhat ahhoz a költséges ultrahangdiagnosztikai eszközhöz, amellyel új alapokról indulhat a terhesgondozás, a koraszülések megelőzése. Az esemény egyik fellépő csapata a makói Forgatós Táncegyüttes, a hódmezővásárhelyi születésű Doktor László vezetésével, aki számos elismerés mellett a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta már. Utánuk a több mint hatvan éve működő hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes lép színpadra. Vezetőik: Forrainé Kószó Györgyi és Kis-Jakab Péter. A Néptáncgálán a 2000-ben alakult szabadkai Juhász zenekar muzsikál, amelynek tagjait leginkább a magyar népzene szeretete hozta össze. Az évek során a Vajdaság, majd az egész magyar nyelvterület egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé formálódtak. Számos díjat, elismerést szereztek már Európa más országaiban, de muzsikáltak Kínában és Ausztráliában is. A támogatói és egyben belépőjegyek a vásárhelyi kórház titkárságán, illetve a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban vásárolhatók. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában