Helyi kultúra

2024.05.27. 08:30

Feltárulnak a hajdanvolt Földeák titkai – Galéria

Korabeli újságcikkeket ismertetve idézi meg szülőfalujának múltját a 141 éves szegedi Somogyi-könyvtár egyik munkatársa, Horváth Mihály. Legutóbbi, a vármegyei önkormányzat kiadásában, kis példányszámban napvilágot látott Hajdanvolt Földeák című könyve érdekes történeteken keresztül idézi meg a századelő mindennapjait. Az intézmény folyóiratraktárát kutatva bő két évtizede foglalkozik a községgel.

Szabó Imre

Horváth Mihály helytörténész 20 évet dolgozott a köteten. Fotó: Miklós Ádám Pál

Kevesen tudják, hogy Habsburg Rudolf hajóorvosa, Altschul Adolf a Makóhoz közeli Földeákon nyugszik. Jónéhány izgalmas történet mellett többek között arra is fény derül Horváth Mihály Hajdanvolt Földeák című, helytörténeti témájú könyvéből, miért épp itt van eltemetve. Ezen kívül a betyártámadásoktól kezdődően a háborús történeteken át a selyemhernyó-tenyésztésig rengeteg témát felölel a 32 fejezet. A Somogyi Károly nevét viselő vármegyeszékhelyi könyvtár folyóiratraktár-vezetője a kötetet régi újságcikkekre alapozva írta meg. 20 év munkája van benne.

A 390 oldalas, kemény borítós összeállítást közel kétszáz, többségében soha nem látott illusztráció gazdagítja. Ez utóbbiak nagy részét a makói múzeumból, Forgó Géza történésztől kapta digitális formában; a József Attila Múzeumhoz ugyanis egyszer behoztak egy régi ládát, ami több ezer üvegnegatívot – többek között földeákiakat is – rejtett. Ezek nagyját közös munkával azonosították. A többit meg leszármazottak küldték – még Svédországból is.

A kéziratot Horváth Mihály egy volt kollégája varázsolta könyvvé, megjelentetni pedig a vármegyei önkormányzat égisze alatt, pályázati támogatásból sikerült. Készültek hozzá lábjegyzetek és mutató is, és egy színes melléklet, Bánszki Tamás helyi születésű festőművész műveiből válogatva.

Kincsek a könyvtár folyóiratraktárában

Horváth Mihály 26 éve, még főiskolásként került a megyeszékhelyi könyvtár folyóiratraktárába. A sok régi újság között egykori makói, vásárhelyi kiadású lapok oldalait lapozgatva döbbent rá, hogy kedves szülőfalujáról is lehet olvasni bennük, méghozzá nem keveset. Olykor apróbb hírek, máskor nagyobb lélegzetű írások is vannak köztük. Elkezdte ezeket kigyűjteni, és ez szinte a szenvedélyévé vált. Az intézmény akkori igazgatója, Gyuris György biztatta, hogy ezeket rendszerezve írjon egy bibliográfiát Földeákról.

Az 1400 cikk alapján született kötet nem kifejezetten izgalmas, hiszen az írásokról a megjelenés helyén és időpontján túl csak egy néhány szavas ismertető olvasható

 – mondja a szerző, ennek ellenére a községben pillanatok alapján szétkapkodták. Az azóta elhunyt irodalomtörténész, Péter László ráadásul pozitív kritikát írt róla A régi Földeák a korabeli sajtóban című bibliográfiáról a Szeged folyóiratban. Ma már egyébként 4 ezer cikknél tart a gyűjtés; ezek a könyvtár honlapján böngészhetők. A tekintélyes mennyiség arra sarkallta, hogy az írások legjavából egy olvasmányos könyvet szerkesszen.

Kukából mentett könyvkézirat

A másik nagy lökést az adta, hogy – mint visszaemlékezik – egy alkalommal egy nagy méretű borítékot talált az asztalán. Egy Földeák község leírása 1940 című, írógéppel írt, fotókkal, térképekkel ellátott könyvkézirat volt benne. A szerzője Kajszi Olga tanítójelölt volt. Mint kiderült, egy család vett a fővárosban egy lakást, és a régi holmik között találták. Kis híján kidobták, de végül kíváncsiságból belelapoztak. Aztán, minthogy látták, érdekes, értékes anyagról van szó, úgy gondolták, eljuttatják valakihez, aki hasznát veszi. Így találták meg Horváth Mihály Földeákról szóló anyagait, illetve a Délmagyarországban róla korábban megjelent cikkeket, és küldték el neki. Az elfeledett gépirat a könyvtáros szerkesztésében, a Somogyi-könyvtár reprint kiadásában kelt életre 2014-ben.

Akkoriban sokat publikált helytörténeti témájú folyóiratokban, többek között a Makón megjelenő Marosvidékben. Úgy gondolta azonban, saját kötetét majd csak valamikor 50 éves kora után írja meg.

Végül ez egy kicsit hamarabb összejött

 – jegyezte meg a szerző.

Tízezret sem sajnáltak érte

Az egyébként olvasmányos, szórakoztató stílusú kötet legnagyobb erénye az, hogy bepillantást enged az egyszerű emberek életébe is: ki volt a papjuk, az orvosuk, milyen focimeccsre és milyen kocsmába jártak. Kapni már nem lehet. A közelmúltban két példány bukkant fel internetes antikváriumokban 8-10 ezer forintos áron. Úgy gondolja, azt mondja, a könyv nemcsak a Földeákon élők számára lehet érdekes, hiszen hiteles képet ad arról, nagyjából milyen volt az élet a huszadik század elején egy magyar faluban. És azt is hozzáteszi: hasonlót nagyjából bármelyik magyar faluról lehetne írni – feltéve, ha valaki veszi hozzá a fáradságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában