2007.01.10. 15:19
A Szőke Tisza horgászai elégedettek
A tízéves Szőke Tisza Horgászegyesület közgyűlésén a tagok elégedettségüknek adtak hangot, s ismét bizalmat szavaztak Jároli Jenő elnöknek.
Nagy érdeklődés mellett tartotta meg tisztújító közgyűlését a megalakulásának tizedik évfordulóját idén ünneplő szegedi Szőke Tisza Horgászegyesület. Az egy évtized nem telt el eseménytelenül, hiszen a másfél ezer tag összefogása nyomán mindig előbbre tudtak lépni. Apró figyelmességekkel pedig elérik, hogy mindenki kötődjön az egyesülethez. Az aktív közösségi élet formálója pedig a Jároli házaspár.
– Úgy sem tudunk Jároli Jenőnél jobb vezetőt választani, ezért azt javasolom, hogy nevezzük ki örökös elnöknek – szólt a közgyűlésen az egyik felszólaló javaslata, ami igencsak egyetértésre talált a tagság körében. Így aztán a 72. évében járó elnököt, bár bevallása szerint már a visszavonulás gondolatával foglalkozott, újabb öt évre megválasztották – mégpedig egyhangúlag.
– Nagyon jó a közösségünk. Úgy is mondhatnám, hogy egy nagy család. Ennek köszönhető a folyamatos gyarapodásunk, pedig már két éve nem emelünk tagdíjat, ami most is egy évre mindössze 1500 forint. Korábban egy évig a megyei szövetség jóvoltából helyet kaptunk, hogy tudjunk a tagokkal foglalkozni. Bár minden támogatást megkaptunk, úgy gondoltuk, a legjobb saját birtokon belül. Tavalyelőtt székházat tudtunk venni a Felső Tisza-part 19–20. szám alatt. Ott tartunk hetente háromszor fogadóórát: hétfőn és szerdán 15-től 18 óráig, valamint szerdán 10-től 12 óráig várjuk a tagokat. Sajnos tulajdonunkban lévő horgásztó nincs, de korrekt együttműködésünk eredményeként a Mihálytelek alatt lévő, s a Tisza Halászati Szövetkezet tulajdonában lévő Görbén horgászhatunk. Most pedig a Rákóczi utca végén lévő Sancer-tavakat kaptuk meg, s ennek fejében tisztán tartjuk a környezetét. Pályáztunk a medencés kikötő használatára is, de kiderült, a beadványunk valahol elkallódott, pedig mi a Tiszában honos halak telepítését vállaltuk volna – mondta Jároli Jenő.
A Szőke Tisza Horgászegyesület életéhez szervesen hozzátartozik a versenyek szervezése is. Évente kétszer tartanak vetélkedőt, amelyen szintén a közösségi érzés erősítése a cél. Ezek lebonyolításához támogatók – Győrbíró Tamás, Dett Gábor, Németh pékség, megyei szövetség – is hozzájárulnak. A terv pedig pályázat útján tovább színesíti az egyesületi életet.