2007.01.01. 15:19
Várhidi Péter a fiatalítás feltétlen híve
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Várhidi Péter ez idáig egyetlen alkalommal vezette nemzeti csapatunkat. A Kanada elleni győzelemnek köszönhetően az addig csak ideiglenesen betöltött posztot ez év végéig végérvényesen megkapta. Nem mondott le az idősebb évjáratú labdarúgókról sem, de nála a fiatalok előnyt élveznek. Mindezt – többek között az ő részvételével – a napokban az újszegedi sportcsarnokban hatalmas sikerrel megrendezett Baróti Lajos-emlékmeccs során készített interjúban árulta el.
Várhidi Péter (középen) volt a Baróti-emlékmeccs egyik sztárja. Fotó: Karnok Csaba– Negyvenhét évesen szövetségi kapitány lett, másképp fogalmazva edzői pályafutásának csúcsára ért. Ön is így gondolja?
– Feltétlenül. Ha valaki elkezdi ezt a szakmát, és van benne megfelelő ambíció, az biztos, hogy egyszer szövetségi kapitány szeretne lenni. Bennem megvolt, azzal együtt, hogy a felkérés pont akkor jött, amikor a legkevésbé számítottam rá. Áprilisban kerültem a szövetséghez, és szerintem csak az utánpótláscsapatokkal elért apróbb sikerek, és az A-válogatott balsikere hozta meg számomra azt a lehetőséget, ha csak egyetlen meccsre, de megkapjam a nemzeti gárdát.
Hosszabb távra kell tervezni
– Gondolom, váratlanul érte a felkérés.
– Amikor értesültem róla, hogy én leszek a Kanada elleni találkozón a megbízott kapitány, azt hittem, álmodom. Az U19-es korosztályos válogatottal épp Cipruson voltunk Eb-selejtezőn, amikor a szövetség elnöke, Kisteleki István felhívott. Elmondta az elképzelését és a tervét, majd meghallgatta az enyémet. Aztán megegyeztünk. Szinte pillanatok alatt játszódott le az egész.
– December 14-étől immár nem megbízott, hanem teljes hatalommal felruházott szövetségi kapitány. A kinevezése 2007. december 31-éig szól. Milyen eredményeket kell produkálnia ahhoz, hogy az év végén lejáró szerződését meghosszabbítsa az elnökség?
– Szerintem nem eredmény kell ehhez, legalábbis én így vettem ki a vezetőség szavaiból. Nem az eredményességet fogják rajtam számon kérni, sokkal inkább azt, amit Kanada ellen bevállaltam, a fiatalítást. Azt szeretnék látni, ez a folyamat hosszabb távon tud-e működni, lehet-e ezekből a srácokból ütőképes csapatot kialakítani. Kíváncsiak rá, az év végéig kialakul-e az a mag, az a gerinc, amellyel 2008-ra, a vb-selejtezőkre fel lehet építeni egy igazi válogatottat. Amely nem biztos, hogy kijut a 2010-es világbajnokságra, de hosszú távon lehet rá építeni.
Lajos bácsi az egyik legjobb magyar edző
Várhidi Péter nagy szeretettel beszélt Baróti Lajosról, arról az emberről, akinek az emlékmeccsén góllal segítette csapatát, a Délmagyarország-VSI-t.
– Lajos bácsi az egyik legnagyobb magyar labdarúgóedző volt. Mindig becsültem benne, hogy volt egy elképzelése a futballról, pontosan tudta, mivel lehetünk eredményesek. Nem dobálózott, nem kapkodott. Igaz, akkor még olyan játékosok rúgták a labdát Magyarországon, akik nem hozták szégyenbe. Begyakorolt figurái, támadási variációi mindig ültek, azokkal meccseket döntött el. Lajos bácsi következetes, a saját céljait szem előtt tartó ember volt, aki végig tudta vinni az akaratát, és ez az eredményekben is megmutatkozott.
– Nem! El kell ezt viselni. Az edzőtáborban, az együttlét alatt azt tapasztaltam, ezek a gyerekek igenis akarnak válogatottak lenni, nem félnek a megmérettetéstől; pontosan tisztában vannak vele, a jövő mindenképpen az övék. Biztos, hogy lesznek ennek buktatói, de lesznek majd szép oldalai is. Bárhogy is sül el, meggyőződésem és hitem: a magyar labdarúgás felemelkedésében ez az egyetlen út, egyszerűen nincs más lehetőség.
– Mit tart célravezetőbbnek: a tehetségeink már fiatal korban külföldre szerződjenek, vagy maradjanak itthon, erősítsék a hazai bajnokságot?
– Kétélű a dolog. Sajnos azt kell mondanom, a mai magyar feltételrendszer nem alapja annak, hogy válogatottak legyenek, és fejlődjenek. Igaz, az MTK példája azt mutatja, azért ez mégis lehetséges, de a kék-fehérek példája kirívó. Most ott tartunk, a gyerekek inkább külföldön tudnak fejlődni. Így viszont úgy járunk majd, mint a dánok, a norvégok, a finnek, a nemzeti csapatot csak a selejtezőkön látjuk majd. Ez nem feltétlen baj, az viszont már igen, ha a mienknél lényegesen nívósabb bajnokságokban nem tudnak majd rendszeresen játszani. Ebben az esetben viszont megrekedhet a fejlődésük. Úgyhogy nehéz a kérdésére szakszerű, pontos választ adni.
Reformokra van szükség
– Sokan hangoztatják, futballunk életben tartásának egyetlen esélye, ha Magyarország áprilisban megkapja a 2012-es Eb-rendezést. Egyetért ezzel a megállapítással?
– Anyagilag tényleg így van. Amennyiben nem mellettünk voksolnak az UEFA illetékesei, a jelenleginél akkor sem lesz rosszabb a helyzet. Nincs pénz, és nálunk a labdarúgás megítélése is borzasztó. Mégis látok reménysugarat. Az emberek még mindig szeretik a futballt, és bíznak a fiatalokban. Mert nekik más a mentalitásuk, mint az idősebbeknek, másképp lettek a labdarúgásra nevelve, ők talán még nincsenek annyira megfertőzve, bennük még van tűz.
Névjegy
Várhidi Péter 1958. május 8-án született Budapesten. Játékosként az Újpesti Dózsában, a Ganz-Mávagban, a Dömsödben és a BVSC-ben futballozott. Utóbbi csapatban 34 évesen mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen négyszer lépett pályára. Edzői pályafutása 1992-ben indult a BVSC utánpótláscsapatainál, az élvonalban 1997-ben mutatkozott be az Újpestnél, amellyel rögtön bajnoki aranyat nyert. Három évet húzott le a Megyeri úton, majd a Videoton, aztán a Nyíregyháza szakmai munkáját irányította. A Sport televízióban negyedik éve szakkommentátor, az MLSZ-be 2006-ba került. Vezette az U18-as, majd az U19-es válogatottat, utóbbi megbízatását megtartva a múlt esztendő október 31. óta a felnőtt gárda szövetségi kapitánya. Vezetésével barátságos találkozón Magyarország 1–0-ra legyőzte Kanadát.
– Ha kizárólag önön múlna, milyen azonnali intézkedéseket vezetne be a magyar futball megreformálása érdekében?
– Első és alapvető: kötelezném az összes első osztályú klubot, hogy spanyol vagy német mintára hozzanak létre egy B csapatot, amelyet az NB II-ben vagy NB III-ban kellene szerepeltetni. Ehhez persze az MLSZ elnökségének a döntésére lenne szükség, csak az a baj, hogy a testületben helyet foglalóknak ez nem biztos, hogy érdekük. Pedig ez életbevágóan fontos kérdés, mert csak 18 éves korig tudunk versenyképesek lenni, utána már nem, hiszen nem kerülnek be a kezdő tizenegybe. Mégpedig azért nem, mert a klubok azt az utat járják, hogy telerakják csapatukat középszerű külföldiekkel. Éppen ezért a második nagy döntésem az lenne, hogy visszafognám ezt a folyamatot, csak olyan külföldit engednék játszani, aki tényleg nagy erősítést jelent, akire fel lehet nézni, akitől tanulni lehet, mert különben csak megfosztja a lehetőségtől a tehetséges fiatalt. A harmadik pedig: újra csak bebizonyosodott, hogy sok a tizenhat együttes az élvonalban. Nyugodtan vissza lehetne térni a tizenkét csapatos Borsodi Ligára. Meggyőződésem: nincs ennyi első osztályú játékos az országban.
Capellót nagyra tartja
– Van edzői példaképe?
– Igazából nincs. A jó tréner kategóriájába azok tartoznak nálam, akik érzik a taktikai finomságokat, a váratlan húzásokat. Azokat az edzőket becsülöm, akik nem nézik a futballt, hanem látják. Ilyen viszont csak nagyon kevés van. Közéjük tartozik például a Real Madrid trénere, Capello, aki a mérkőzésekbe úgy tud belenyúlni, hogy azt öröm nézni. Az Internazionale edzőjét, Mancinit nem tartom túl jó szakembernek, mégis azt kell mondanom, hihetetlen érzéke van a meccsek közbeni változtatásokhoz, mert vagány, meg mer húzni olyan taktikai dolgokat, amit más nem. Ehhez persze olyan játékosok kellenek, mint amilyenekkel ő rendelkezik, ezeknek a labdarúgóknak elég két dolgot bemutatni, és ők azonnal tudják, mit kell csinálniuk.
