Hegedűs László: Rio előtt Peking a fontos

– 2016 az olimpia és a paralimpia éve. Csapatban szinte biztos az indulásuk; mi a helyzet az egyénivel?

– Nyolc csapat lehet ott Rio de Janeiróban, és valóban egyre biztosabb, hogy Béres Dezsővel mi is utazhatunk. Azért nem akarom száz százalékra kijelenteni, mert van egy szabály, hogy a háromfős együttesekben egy résztvevőnek nőnek kell lennie. Két hét múlva lesz a világbajnokság, ekkor szeretnénk a budapesti Szabó Alexandrát „bevizsgáltatni", mert csak egy erre hitelesített bizottság döntheti el, hogy ő a sérültsége alapján belefér-e a BC4-es kategóriába. Egyéniben bonyolultabb a kvalifikáció, de ha röviden szeretném összefoglalni, akkor a lényeg, hogy a pekingi vébén a nyolc közé kerüljek. Most tizedik vagyok a világranglistán, egy negyeddöntős szerepléssel pedig valószínűleg javítanék annyit, hogy az kvótát érjen.

– Csapatban vagy egyéniben lenne könnyebb nagyot alkotni Rióban?

– Nem lehet különbséget tenni. Csapatban nyolc induló lesz, de ez a világ abszolút elitjét jelenti, bárki nyerhet érmet. Egyéniben 24-en vehetnek részt, ott maximum 10-12 sportolónak lesz esélye a dobogóra. De most még nem gondolok Brazíliára, a lényeg, hogy a március 19-én kezdődő világbajnokságon jól szerepeljek.

– Béres Dezső egy gyermekkori betegség miatt kényszerült kerekesszékbe. Önnel mi történt?

– 1984-ben volt egy strandbalesetem, eltört a nyakcsikolyám, azóta ülök tolókocsiban. Sportolni csak 15 éve kezdtem, először az asztalitenisszel próbálkoztam, de nem volt elég erős  a derekam, és akkoriban még nem is tudtam hol edzeni.

Hegedűs László (jobbra, mellette versenyzőtársai, Kovács Katalin és Béres Dezső) a csapat mellett egyéniben is szeretne elindulni a riói paralimpián. Fotó: Karnok Csaba

– Aztán jött a bocsa.

– Hamar beleszerettem a sportágba. Dezsővel tíz éve készülünk együtt, Antal Andor nyolc éve az edzőnk. Kezdetben csak hazai versenyeken indultam, aztán elkezdtem érmeket nyerni. Dezső akkori társának, Gyurkota Józsefnek megromlott az egészsége, többször is legyőztem, így bekerültem a válogatottba. Aztán már jöttek a nemzetközi sikerek is: Dezsővel párosban nyertünk világkupát és Európa-bajnoki ezüstöt, egyéniben a világbajnokságon elért hetedik hely a csúcs. A világranglista alapján jelenleg én vagyok a legjobb magyar a sportágban.

– Az edzések során szóba kerül Dezsővel, hogy megelőzte őt? Szoktak ezzel viccelődni?

– Nem, mert ez csak pillanatnyi helyzet. Öt helyezéssel vagyok előtte, de ez csupán négypontos különbséget jelent, azaz ha a következő közös versenyünkön gyengébben teljesítek, azonnal visszaelőzhet. Meg amúgy sem rivalizálunk.

– Mit csinál a mindennapokban?

– A Nem Adom Fel Alapítványnál dolgozom, papírmunkát végzek, de ha kell, külső helyszínre is elmegyek. Felkészülési időszakban mindennap edzek egytől háromig, utána jut idő a lazításra, ami fontos ahhoz, hogy mentálisan frissek legyünk. Néha „megfordul" a nap, és előbb edzek, majd délutánra megyek dolgozni.

– Hogyan közlekedik?

  – Van egy erre a célra átalakított, kézzel vezérelt autóm, azzal tudok utazgatni, mindössze a be- és kiszállásnál kell segítséget kérnem. A versenyekre mindig jön velünk kísérő, ő az esetemben évek óta a párom, Tímea. Szerencsém van, mert mindig érzi, milyen problémám van, miben van szükségem segítségre, emellett az is fantasztikus érzés, hogy együtt tudunk örülni a sikereknek.

– Van hobbija?

– Ritkán van szabadnapom, mert vagy dolgoznom, vagy edzenem mindig kell. Ha mégis akad ilyen, akkor horgászni szeretek, ám mostanában kevesebb időm jut erre. A legnagyobb halam egy 15 és fél kilós busa volt – pontyozni mentem, de nem bántam, hogy végül nem azt fogtam. Általában ide is elkísér valaki, mert bár a horgászat nagy részében nem kell segítség, a szákolásnál jó, ha vannak mellettem, plusz sokkal szórakoztatóbb úgy az egész, ha tudok beszélgetni valakivel.