Helyi sport

2017.07.12. 11:02

Pályán az utánpótlás: sikeres kajak-kenusok és súlyemelők

A felnőttek mellett az ifjúsági és U23-as versenyzők is vízre szálltak a szegedi Maty-éren rendezett második válogatón és Szerencsen rendezték a súlyemelők kelet-magyarországi tini országos bajnokságát.

Munkatársunktól

Kajak-kenu

A felnőttek mellett az ifjúsági és U23-as versenyzők is vízre szálltak a szegedi Maty-éren rendezett második válogatón. A DÉMÁSZ-Szeged sportolói közül az ifjúsági korosztályokban Nagy Bianka három számban győzött, de Zombori Dominik is duplázott, hiszen C1 500 méteren mindkét válogatót megnyerte. A két tehetség ezzel megváltotta a jegyét a július 27-én kezdődő romániai korosztályos világbajnokságra: Zombori C4 500, míg Nagy C1 és C2 500, valamint C1 200 méteren érdekelt. A felnőttek között is bizonyító Birkás Balázs és Bodonyi András szintén utazhat az U23-as vb-re, előbbi K1 200, míg utóbbi C1 1000 méteren rajtol. Rajtuk kívül Kopasz Bálint (Algyő SK, K1 1000 és 500 m), valamint Kuli István (K4 500 m) vehet részt a romániai eseményen.

A DÉMÁSZ-Szeged versenyzőinek eredményei, elsők: Nagy Bianka, Bragato Giada (utóbbi Tiszaújváros, C2 ifjúsági, U17–U18, 500 m), Nagy Bianka C1 ifjúsági U17–U18, 200 és 500 m), Zombori Dominik (C1 ifjúsági U17–U18, 500 m).

Másodikok: Kiszely Zsófia, Aczél Nóra (utóbbi MTK, C2 ifjúsági U17–U18, 500 m), Kocsis Ádám, Zombori D. (C2 ifjúsági U17–U18, 500 m), Molnár Csenge (C1 ifjúsági U17–U18, 200 m), Zombori D. (C1 ifjúsági U17–U18, 200 m).

Harmadik: Molnár Cs. (C1 ifjúsági U17–U18, 500 m).

Felkészítők: Kása Péter, Kása Ferenc, Vécsi Viktor, Boldizsár Gáspár, Hüvös Viktor.

Molnár Csenge (balról) és Nagy Bianka (középen) a dobogón. Fotó: facebook

Súlyemelés

Szerencsen rendezték a súlyemelők kelet-magyarországi tini országos bajnokságát. A fiatalok a súlyemelés mellett távolugrásban és medicinlabda-dobásban is összemérték erejüket. Az eseményen a Szegedi Lelkesedés SK színeiben Dékány-Dér Erik és Kormányos Róbert Zoltán indult, és mindketten elsők lettek.

Eredményeik, fiú korcsoport, 56 kg: 1. Dékány-Dér Erik (súlyemelés: 88 pont, távolugrás: 172 cm, medicinlabda-dobás: 510 cm); serdülők, 85 kg: 1. Kormányos Róbert Zoltán (súlyemelés: 145 kg, távolugrás: 203 cm, medicinlabda-dobás: 970 cm).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában