teke

2021.11.08. 10:38

Szegedi fölény

A férfi tekecsapat Szuperliga hetedik fordulójában a Zengő Alföld Szegedi TE folytatta hibátlan sorozatát, és sorrendben a hetedik bajnoki győzelmét aratta.

Az újszegedi teke- és bowlingcentrumba az Ajka érkezett, és csapatpont nélkül távozott. Sőt a 24 szettből mindössze 1,5-et nyertek meg a vendégek, a friss világbajnok Loncsárevity Adrián, Karsai László, Zapletán Zsombor és Kiss Norbert is 4:0-ra hozta a saját párharcát, Karsai Dániel fél pontot vesztett, míg Ács Tamás is csak egyetlen szettet engedett át az egyébként jól küzdő ajkaiak ellen.

A vendégek összeredménye a csapatpont nélküli vereség ellenére azért is figyelemre méltó, mert az eddigi újszegedi vendégek közül az Ajka érte el a legtöbb összfát: a Szegvár 3317, a Nagymizdó 3258, míg a Szentgotthárd 3387 fát ért el Újszegeden.

A Szegvár alsóházi rangadón fogadta a Kaposvár együttesét, és sokáig úgy tűnt, meglesz a második hazai siker. Ám az utolsó sorban nem ment a szegváriaknak, így az eddig összegyűjtött 47 fás előny elapadt, és a somogyi alakulat nyert.

A meccs valamennyi párharca kiélezett csatát hozott, négyszer 2:2-es szettarány után az összfa döntött, és a győztes öt esetben 30 fánál kevesebb különbséggel nyert.

A szegváriak közül a három csapatpontot Szabics Krisztián, Szabó Gábor és Rácz József szerezte, míg a meccset végül csak 16 fával a vendég Kaposvár nyerte meg. Így még várni kell az újonc együttes újabb sikerére.

Jegyzőkönyvek

Férfi tekecsapat Szuperliga, 7. forduló:

Zengő Alföld Szegedi TE–Ajka 8:0 (3699:3407). A párok: Loncsárevity A.–Berzsenyi L. 1:0 (4:0, 594:540), Karsai L.–Nagy L. 1:0 (4:0, 618:598), Karsai D.–Fodor Sz. 1:0 (3,5:0,5, 621:563), Zapletán Zs.–Magyar A. 1:0 (4:0, 640:554), Ács T.–Tóth L. 1:0 (3:1, 598:578), Kiss N.–Tóth M. 1:0 (4:0, 628:574).

Szegvár–Kaposvár 3:5 (3114:3130). A párok: Vígh F.–Pintér Gy. 0:1 (2:2, 536:548), Szabics K.–Horváth L. 1:0 (3:1, 540:518), Szabó G.–Bóka Á. 1:0 (2:2, 540:527), Rácz J.–Németh T 1:0 (2:2, 521:497), Márton J.–Nagy G. 0:1 (2:2, 491:510), Ohratka M.–Kálny K. 0:1 (1:3, 486:530).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában