Labdarúgás

2022.04.24. 13:05

A szünet után döntöttek

A 21. fordulót játszották le a labdarúgó megyei I. osztályban.

Munkatársunktól

Tiszasziget, 20220423. Tiszasziget–Kiskundorozsma megyei I. osztályú foci mérkõzés. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

A dobogóért vívott csatát a Tiszasziget nyerte, amely az első félidőben is több lehetőséget dolgozott ki a Kiskundorozsmánál, ám a gólokra a második félidő elejéig várni kellett. Ekkor hét perc alatt kétszer is betaláltak a hazaiak, amivel el is döntötték a meccset, és megerősítették harmadik helyüket a tabellán.

 

Nyolc pontra nőtt az SZVSE előnye az élen, miután meglepetésre kikapott Szentesen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. A Kurca-partiak lelkesen játszottak az egész meccsen, és vezető góljukra ugyan még volt válasza a szegedieknek, ám a ráadás pillanataiban Szabó Marcell egy lövőcsel után harcolt ki egy tizenegyest, amit Szarvas értékesített is, így győzelemmel tudta köszönteni születésnapos edzőjét a Szentesi Kinizsi. 
 

Az SZVSE magabiztosan hozta a saját meccsét az UTC otthonában, és meglőtte a századik gólját is a bajnokságban, úgy vezetnek nyolc ponttal, hogy egy meccsel többet játszottak riválisuknál. 
 

Egy szöglet utáni fejes döntött Vásárhelyen, bár a gól után az Algyőnek is akadtak ziccerei, de győzelmével előzött a HFC II. Zsinórban hatodik meccsén is kikapott a Bordány, ezúttal a Makó II.-től. Az Apátfalva a szünetben még döntetlenre állt Deszken, ám a végére elmaradt a pontszerzés, a Mórahalom pedig az első félidőben eldöntötte a meccset a DAFC ellen.

UTC–SZVSE-PizzaMonster 0–6 (0-3)
Szeged-Újszeged, 50 néző. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt – közepesen (Minda, Fodor).
UTC: Mészáros L. – Nathan, Szántó, Jozi, Dongó (Obi, 18.), Sós, Mohammadreza (Péczely, 22.), Pesti (Palakovics, 60.), Ábrahám, Horváth, Schneider (Zsilinszki, 60.). Játékos-edző: Szántó Dániel.
SZVSE: Czirják – Kormányos, Lőrinc, Pócs (Fülöp, 60.), Mészáros Z. (Papp Á., 66.), Rádai G., Beretka (Kelemen V., 55.), Káposzta, Taci (Oroszi, 66.), Sorin-Ionut (Plichta, 55), Deák. Edző: Paksi Péter.
Gólszerzők: Sorin-Ionut (10.), Taci (12., 42., a másodikat 11-esből), Plichta (59.), Oroszi (75.), Papp Á. (81.).
Jók: Péczely, Szántó, ill. Pócs, Taci, Deák, Papp Á. 
Szántó Dániel: 

Kórház a város szélén. Gratulálunk a SZVSE várható bajnoki címéhez, az egyes asszisztensnek pedig a találatához!
Paksi Péter:

Két korai gólunkkal megalapoztuk a meccs kimenetelét. Egységes játékot nyújtottunk, szép gólokat szerezve sikerült nyernünk.

 

Deszk–ContiTech-Apátfalva 5–1 (1-1)
Deszk, 50 néző. Vezette: Maurer János – jól (Gargya, Aczél).
Deszk: Repák – Németh Z., Bódi, Török (Huszti, 50.), Grósz, Matyelka, Táncos (Fóris, 65.), Hovanyecz, Adamov (Télessy, 62.), Markovics, Pióker Ta. (Nagy G., 72.). Edző: Papp Endre.
Apátfalva: Szénási – Keresztúri, Sinoros Szabó, Karsai (Szilágyi, 60.), Dimovics, Csabai (Imre, 28.), Cseszkó, Posztós, Dömötör, Kardos, Fodor. Edző: Karsai Gábor.
Gólszerzők: Németh Z. (20.), Adamov (52.), Táncos (57.), Pióker Ta. (70.), Fóris (86.), ill. Cseszkó (27., 11-esből).
Jók: Grósz, Németh Z., Adamov, Hovanyecz, ill. mindenki.
Papp Endre: 

A második félidei játékunkkal maximálisan megérdemeltük a győzelmet a lelkes apátfalvi csapat ellen.
Karsai Gábor: 

Vállalható mérkőzést játszottunk, köszönöm játékosaim hozzáállását!

Bordány–Makó II. 1–4 (1–2)
Bordány, 50 néző. Vezette: Burzon Márk – jól (Szabó R., Dobó).
Bordány: Csúri – Márki, Kemenczés, Szabó Á. (Farkas Á., 63.), Mihalkó, Sándor (Kozma, 67.), Valach (Fodor, 30.), Farkas F., Visnyei, Krizs, Gáspár. Edző: Vasas Gábor.
Makó II.: Bohák N. – Giba, Heidrich, Kardos (Gera, 72.), Bohák D., László, Bartucz, Molnár D., Czebe (Cseh, 87.), Bán (Kórász, a szünetben), Tamás (Kis Zs., a szünetben). Edző: Koczkás Zoltán.
Gólszerzők: Visnyei D. (8.), ill. Bartucz (16.), Bohák D. (25., 90.), Kórász (87.)
Jók: senki, ill. mindenki. 
Vasas Gábor: 

Szégyellem magam!
Koczkás Zoltán: 

Fontos három pontot szereztünk idegenben. A csapat a győzelmet a súlyos szívműtéten átesett páromnak, Sebők Anitának ajánlja!

 

Tiszasziget–Kiskundorozsma 2–0 (0-0)
Tiszasziget, 150 néző. Vezette: Bálint Dániel – jól (Juhász Sz., Szabó R.).
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Lipták (Zámbori, 79.), Szabó D. (Drágity, 63.), Bálint D., Skribek Á., Albert (Oláh, 63.), Bánóczki (Kökény, 72.), Vajna, Farkas, Varga G. (Lajkó, 12.). Játékos-edző: Bernát Péter.
Kiskundorozsma: Rozs – Laczi, Molnár K., Kalapács, Sallai (Papp N., a szünetben), Szecskó (Agócsy, 76.), Ottlik Márk (Bárkányi, 84.), Ottlik Máté, Fülöp, Takács (Cseh, 60.), Lóki. Játékos-edző: Takács András.
Gólszerzők: Szabó D. (49.), Albert (56.).
Jók: mindenki, ill. senki.
Bernát Péter: 

Várható volt, hogy sok helyzet nem lesz, első félidőben még nem a legjobb döntést hoztuk a befejezéseknél,viszont másodikra már ez is a helyére került. Ehhez jött a jó védekezés, hiszen jóformán helyzetet sem engedtünk.
Takács András: 

Csalódott vagyok az eredmény miatt. Tudtuk, hogy milyen fontos meccs vár ránk, ám kaptunk két elkerülhető gólt, ami megpecsételte sorsunkat.

 

Szentesi Kinizsi–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 2–1 (0-0)
Szentes, 150 néző. Vezette: Csöngető Endre – jól (Barta, Gera).
Szentesi Kinizsi: Tóth L. – Berta, Lőrincz, Dovics, Szarvas, Varga Cs., Prozlik (Szabó M., 86.), Bartucz (Locskai, 84.), Péter (Gyarmati, 94.), Mészáros (Piti, 79.), Köteles. Edző: Bány Tamás.
Szeged-Csanád GA II.: Rodic – Bitó, Papp D. (Csorba, 74.), Mészáros, Kapic (Dudás, a szünetben), Ábrahám, Szűcs Zs., Holcsik, Lestyán, Kubitsch, Papp Á. Edző: Andorka Péter.
Gólszerzők: Prozlik (48.), Szarvas (93., 11-esből), ill. Szűcs Zs. (66.).
Jók: mindenki, ill. Dudás. 
Bány Tamás: 

Gratulálok az egész csapat hozzáállásához! Megfelelő születésnapi ajándékot kaptam a fiúktól.
Andorka Péter: 

A szokásosnál több technikai hibát vétettünk ma, így nehezen törtük fel a masszív szentesi védelmet, ám ennek ellenére is megvoltak a helyzeteink a győzelemhez. A bajnokságot nem ma vesztettük el.

Mórahalom–DAFC Szeged 3–1 (3-0)
Mórahalom, 150 néző. Vezette: Béleczki László – jól (Fülöp, Baráth).
Mórahalom: Mison – Tajthy (Király, a szünetben), Trója (Gercsó, 78.), Ördögh (Papp D., 64.), Tóth M. (Szűcs D., 64.), Suhajda, Kis L., Malatinszki Á. (Fődi, 68.), Malatinszki D., Budai, Bokányi. Edző: Hódi Mihály.
DAFC: Grund – Simon G. (Kertész, 75.), Varga Á., Nagy M., Fekete Á. (Kovács P., a szünetben), Kis B., Pető, Suták, Faragó (Heipl, 68.), Bálity, Baka. Edző: Terjéki Tamás.
Gólszerzők: Tóth M. (19., 11-esből), Malatinszki Á. (30.), Budai (37.), ill. Kis B. (55.).
Jók: mindenki ill. Bálity, Kis, Varga
Hódi Mihály: Az első félidőben nyomást helyeztünk az ellenfélre, ennek három gól lett az eredménye. A szünet után is stabilak maradtunk, megérdemelt győzelmet arattunk.
Terjéki Tamás:

Megint átaludtuk az első félidőt.

 

Hódmezővásárhelyi FC II.–Algyő 1–0 (0–0)
Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Bartucz Tamás – kiválóan (Tihanyi, Mígh).
HFC II.: Kekezovic – Tóth J., Vastag, Virág (Nagy A., 57.), Tóth I. (Barna, 79.), Kecskeméti (Mohácsi, 64.), Győrfi (Papp M., 57.), Urbán (Rajsli, 64.), Hajdú, Pálhegyi, Becsek. Edző: Bacsa Zsolt.
Algyő: Siska – Rádi, Bozóki, Bogdán, Selyem, Daróczi, Törköly (Neuper, 67.), Szil, Belovai (Puskás, 69.), Bakó (Miklós, 79.), Jernei. Játékos-edző: Kovács Milán.
Gólszerző: Vastag (72.).
Jók: Kekezovic, Hajdú, Tóth J., Vastag, Nagy A. ill. senki.
Bacsa Zsolt: 

A gyenge helyzetkihasználásunk miatt végig izgulnunk kellett, de gratulálok a fiúknak a győzelemhez!
Kovács Milán:

 Jobban játszottunk, mint legutóbb, de a győzelemhez több jó egyéni teljesítményre van szükségünk. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában