Simon Péter és Szilágyi Péter is ott volt a legjobbak mezőnyében

2022.06.14. 08:14

Elitek között indultak

Két szegedi versenyző is ott volt a Marosvásárhelyen megrendezett duatlon-világbajnokság mezőnyében. Az elitek között induló sportolók közül Simon Péter a 25., Szilágyi Péter a 26. helyen végzett a 43 fős mezőnyben.

V. P.

Fotó: Szilágyi Péter

Közvetlen egymás mellett végzett az elit kategóriájú mezőnyben a két szegedi sportoló: Simon Péter és Szilágyi Péter ugyanis összemérte tudását a profi duatlonosok között a Marosvásárhelyen megrendezett világbajnokságon.

 Abszolút elégedett vagyok, azt kaptam ettől a vb-től, amit vártam. Nagy a szakadék az elit mezőny és az amatőrök között, ezt most megtapasztalhattam. Főleg az első futáson hihetetlen nagy tempó volt, a kerékpáron pedig folyamatosan is támadtak. Több holtpontom is volt, de sikerült ezeken túllendülnöm. Nagyszerű versenytapasztalat volt, de látszik, hogy van még miben fejlődnöm. Az ellenfeleim profik voltak, én főállás mellett csinálom ezt, de jó lenne egyszer az élmezőnybe odaérni 

– mondta lapunknak Simon Péter. 

 Összemérhettem magam a világ legjobbjaival. Eddig mindig viszonyítottam az időmet, de az mégsem olyan, mintha velük versenyzek. Nem lógtam ki a mezőnyből, megízlelhettem, hogy milyen tempó van az eliteknél. A bemelegítésnél, a rajt előtti pillanatnál érdekes volt figyelni a többieket, jó volt megélni ezt a környezetet és hangulatot 

– tette hozzá Simon Péter, aki a vasárnapi középtávú triatlon ob-n indul legközelebb, augusztusban pedig a hosszú távú ob következik az októberi, barcelonai Iron Man előtt. 

Balesetét követően jön vissza Szilágyi Péter, a Spanyolországban átélt bukás ugyan már a múlté, de egy olyan furcsaságot is tartogatott számára a marosvásárhelyi világverseny, amellyel meg kellett küzdenie. 

 Kicsit több, rövidebb versenyekkel készülök idén, pár hete jött az ötlet, hogy kipróbáljam a vb-t. Más típusú verseny volt, mint amihez hozzá vagyok szokva, ez egy rövidebb táv volt, több megindulással. Mi mindig egyedül versenyzünk, itt most viszont bolyozás is volt, egészen másképp zajlott a verseny. Nagyon erős mezőny volt, úgy érzem, korrekt eredményt értem el 

– összegzett Szilágyi. 

Tapasztalatszerzésnek mindenképp hasznos volt a duatlon-világbajnokság, ezt mindkét szegedi versenyző kiemelte a célba érést követően. 

 A felkészülésemhez pluszt adott, és a versenyrutin miatt is hasznos volt a vb, és egy ilyen mezőnyben versenyezni mégiscsak nagy dolog 

– mondta Szilá­gyi Péter, aki szintén ott lesz a középtávú magyar bajnokság vasárnapi mezőnyében, majd egy tatai viadal után a hosszú távú ob-n áll rajthoz. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában