Helyi sport

2022.07.06. 18:10

Gól nélkül zárt a Ferencváros Kazahsztánban

Megkezdte szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Ferencváros, amely az első forduló első mérkőzésén a kazah Tobol Kosztanaj vendégeként döntetlent ért el.

M. J.

Sztanyiszlav Csercseszov nem lehetett boldog az idegenbeli iksz miatt.

Fotó: Molnár Ádám

A kazah bajnok kezdőjében találhattunk 41 (a kapus Mokin) és 35 (a szerb Tosics, aki szerepelt a Manchester Unitedben és a CSZKA Moszkvában is többek között) éves játékost, aztán montenegrói, portugál, üzbég és észak-macedón légióst, míg a Fradiban három magyar kezdett, és mindössze egyetlen újonc (a mali Traore) volt ott a csapatban.

Szögletek révén volt veszélyes a Fradi a meccs elején, majd a 14. percben Tosics lövése után Vécsei a gólvonal előtt mentette sarokrúgásra a labdát.

A 19. percben Boli labdája kijött Mokinról, Zachariassen közelről megint a kapusba lőtt. Brigido révén jött az újabb két lövés, a hazaiak portugálja előbb fölé-, majd mellétüzelt.

A 37. percben egy kis verbális csata is kialakult Kairov és Boli között – sárgát ért a produkció mindkét oldalon. Az első félidő nem hozott nagy játékot, a Fradi bánhatta az egy támadásból kihagyott ziccereket.

Jobban indította a második félidőt a magyar klub, Botka lövése után például a labda éppen csak elkerülte a jobb alsó sarkot, de amúgy is több veszély volt a támadásaiban. A léc alá tartott a labda az 57. percben, amikor Dibusznak először kellett védenie. A 78. percben a csereként beállt Szergejev nem találta el a kaput, annak is a bal alsó sarkát, amikor a 16-oson belülről lőhetett. Válaszként Tokmac próbálkozott, lövése messze fölészállt.

Ahogy az első, úgy a második félidőben sem tudott ellenfele fölé kerekedni a magyar bajnok, amely ugyan idegenben kapott gól nélkül ikszelt, de játékban nem mutatott extrát. Talán majd a második mérkőzésen... 

A visszavágót jövő szerdán 20 órától rendezik a budapesti Groupama Arénában.

Tobol FK Kosztanaj (kazah)–FTC 0–0

Labdarúgó Bajnokok Ligája, 1. forduló, 1. mérkőzés. Kosztanaj, Központi stadion, 9 ezer néző. Vezette: Dario Bel (horvát).

Tobol: Mokin – Kairov, Maliy, Tomasevic, Amanovic – Tagybergen, Jovancic, Zharynbetov (Muzsnyikov, 69.) – Tosics, Zhaksylykov (Vukadinovic, 76.), Brigido (Szergejev, 64.). Vezetőedző: Milan Milanovics.

FTC: Dibusz – Botka (Wingo, 77.), S. Mmaee, Kovacsevics, Civic – Laidouni, Vécsei (Essiti, 51.) – Tokmac, Zachariassen (Marquinhos, 62.), Traore – Boli (Bassey, 62.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában