A labdarúgó NB II.-ben

2022.10.05. 19:45

Három pont Tiszakécskéről

A labdarúgó NB II. 10. fordulójában a Szeged-Csanád GA Tiszakécskén lépett pályára, és Gajdos Zsolt találatával megnyerte a találkozót.

Mádi József

Gajdos Zsolt (kék-feketében)

Fotó: Karnok Csaba

Három helyen változtatott a szegedi szakmai stáb a Budafok elleni kezdőhöz képest: Kővári Róbert lett a bal oldali védő Tóth Bence helyett, Simon Ádámot Farkas Aurél váltotta középen, míg Sipos Szabolcs helyett Rédling Kevin lépett pályára.

Az első tíz percben tanítani valóan futballozott a Szeged, és ennek eredményeként a 10. percben maradt ki az első nagy helyzet: Kővári került a bal oldalon az ötös sarkáig, keresztbe lőtt, Rédling viszont nem talált kaput a hosszún érkezve.  

A folytatásban előbb Könczey Márk, majd Bíró Bence került lövőhelyzetbe, és lőtt a kapus kezébe, illetve fölé. A 21. percben Gajdos Zsolt csak centimétereket tévedett a fejesével, a labda éppen elhagyta a jobb kapufát. Élvezetes volt a mérkőzés főleg a Szegednek köszönhetően, közben Kundrák Norbert, majd megint Gajdos lövése jelentette az újabb veszélyt a kapura. A 37. percben Bíró fordult be az ötös előtt, de lövését Halasi Péter kiöklözte.

A 42. percben megtört a jég, Kundrák passzából Gajdos lőtt a 16-osról a bal alsó sarokba, 0–1. Három meccs után kapott gólt a Tiszakécske.

Az 51. percben a Rédling ellen a 16-oson belül elkövetett szabálytalanság után Bíró lőhetett 11-est, ám a jobb sarokra tartó lövését Halasi kivédte... Ennek is köszönhetően életre kelt a hazai csapat, kiegyenlítődött a játék képe. Molnár-Farkas Tamásnak is be kellett mutatnia egy bravúrt, leért egy közeli erős, lapos lövésre. 

A hajrában a szegediek jól védekeztek, és megőrizték az első félidőben megszerzett előnyt, ezzel hét meccsre növelték a veretlenségi sorozatot.

Vasárnap 15 órától a Mosonmagyaróvár érkezik a Szent Gellért Fórumba.

Tiszakécske–Szeged-Csanád GA 0–1 (0–1)
Merkantil Bank liga labdarúgó NB II., 10. forduló. Tiszakécske, 300 néző. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Baghy Csaba).
Tiszakécske: Halasi – Balázs B., Máté, Végső, Farkas N. (Vólent, 75.) – Gyurján (Winkler, a szünetben), Szekér (Pongrácz, 57.), Lovas Zs. (Kiss N., a szünetben), Erdei C. – Zamostny, Balajti (Vachtler, a szünetben). Vezetőedző: Visinka Ede.
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Könczey, Szilágyi, Vári, Kővári – Farkas A., Szatmári (Szakály, 59.) – Rédling (Sipos Sz., 59.), Gajdos (Haruna, 89.), Kundrák (Bitó M., 89.) – Bíró B. (Dobos Á., 71.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gólszerző: Gajdos (42.). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában