Helyi sport

2023.01.14. 20:52

Döntőbe jutott a női váltó, Somodi Maja kórházba került

V. P.

Somodi Maja (balról) elővigyázatosságból kórházba került.

Fotó: Illyés Tibor

A 3000 méteres női váltóban Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka mellett az Eb-n remek formát mutató Jászapáti Petra szerepelt annak ellenére, hogy az 500 méter elődöntőjében megütötte a bokáját és a kisdöntőben nem is állt rajthoz. Így az 1500 méter elődöntőjében fejsérülést szenvedett Somodi Maja maradt ki a négyesből. Állapotáról később Bánhidi Ákos, a magyar válogatott szövetségi edzője elmondta, szinte biztosan nincs súlyos sérülése.  Az egészségi problémákkal is küzdő - Kónya Zsófia betegsége után még nem nyerte vissza a formáját - kvartettnek így sem okozhatott gondot a döntőbe jutás tekintve, hogy a holland és ukrán váltó közül utóbbinál minden körülmények között jobbnak számít.     

Ezt a papírformát igazolta is a magyar csapat, mert az ukránok húsz körrel a vége előtt leszakadtak, a végére majdnem körhátrányt is kaptak, így a holland és a magyar staféta kéz a kézben korcsolyázott a döntőbe.

Az 5000 méteres férfi váltóban ezúttal Bontovics Balázs, a szegedi Nógrádi Bence, Talabos Attila és Varnyú Alex kapott lehetőséget. A magyar négyes a hasonló színvonalat képviselő francia és olasz négyessel, valamint a gyengébbnek tartott brit kvartettel kellett megküzdenie a fináléért. 

A magyarok eleinte az utolsó helyen "utaztak", majd 27 körrel a vége előtt egyre feljebb törtek, s amikor a briteket megelőzve már éppen élre álltak volna, akkor a két váltó tagja összerúgott, s mindketten elestek. Innentől a francia és az olasz négyes könnyedén jutott tovább, a zsűri pedig nem büntette a brit csapatot, azaz a harmadikként célba érő magyarok vasárnap a kisdöntőben szerepelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában