Női vízilabda

2023.02.13. 15:42

A Valdor Szentes hibátlanul jutott tovább a Duna-liga hatos döntőjébe

Újabb három mérkőzését megnyerte a Duna-ligában a Valdor Szentes női vízilabdacsapata, így hibátlanul az első helyen jutott továb a hatos döntőbe, amelyet április 13–15. között a szerbiai Becsej városában rendeznek majd meg.

Becsei Dávid

A Valdor Szentes készülhet az áprilisi hatos döntőre.

Fotó: Vidovics Ferenc

Legnagyobb jelentőségű győzelmét már az első fordulóban elkönyvelhette a Szentes, ugyanis hazai környezetben, novemberben 8–7-re nyert a BVSC ellen. A második kör találkozóin a szerbiai Újvidéken három szerb csapat várt a szentesiekre. A Vojvodina egy negyed után még 4–2-re vezetett, végül Füsti Molnár Jankáék 11–8-ra győztek. 

A második meccsen a belgrádi Red Starral szemben az első negyed során megszerzett négygólos előnyt görgette végig maga előtt a Valdor. Nyolc perc után már 6–2-re vezettek a Kurca-partiak, a maradék három negyed viszont egyaránt döntetlennel ért véget. A második negyedben egy gólt lőttek Varga Viktóriáék, míg a harmadik és negyedik periódusban hármat-hármat, így 13–9-re győztek. A második hétvégét a Partizannal szemben egy könnyed, tükörsima sikerrel zárta a Valdor Szentes, ugyanis 17–5-re nyert. Kétség sem férhetett Tóth Fruzsináék győzelméhez, a nagyszünetben már 10–1-re vezettek. 

– Két orosz légiósunk, illetve Kövér-Kis Réka és Mácsai Kata betegség és sérülés miatt nem jött el velünk Újvidékre, de rengeteg fiatal játékosunk kapott sok lehetőséget kiváló körülmények között. Három jó mérkőzést játszottunk, ráadásul a Vojvodina és a Red Star elleni meccsek eredménye szorosan alakult. A Partizan ellen vasárnap kora reggel viszont már simán győztünk – értékelte a hétvégét Matajsz Márk, a Valdor Szentes vezetőedzője. 

Sok pihenőjük nem lesz a szentesi lányoknak, ugyanis a bajnokságban szerdán 19 órától már a bajnokaspiráns Ferencvárost látják vendégül, majd szombaton 11 órára Dunaújvárosba utaznak. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában