Legyőzték a Kaposvárt

2023.04.22. 21:04

Nagy lépést tett a bentmaradás felé a Naturtex-SZTE-Szedeák

Egy hullámzó mérkőzésen a végjátékban megjöttek a szegedi triplák, fontos győzelmet aratott a Naturtex-SZTE-Szedeák Kaposváron.

V. P.

Bognár Kristófék megdolgoztak a sikerért a Kaposvár otthonában.

Fotó: kosarsport.hu

Összesen tizenegy alkalommal volt döntetlen az állás, és ugyanennyiszer változott az előnyben lévő csapat kiléte a szombat esti Kaposvár–Naturtex-SZTE-Szedeák bajnokin: a meccsről mindkét oldalon volt egy-egy hiányzó, a hazaiaknál Aris, míg a szegedieknél Roberson ült civilben a kispadon.

Három negyeden át tulajdonképpen teljesen egál meccset játszott a két csapat, hol itt, hol ott volt a minimális előny, de egyik csapat sem tudott igazán komoly előnybe kerülni. A harmadik negyed végére hat ponttal viszont a Szedeák állt jobban, majd végül négypontos előnyből várhatta az utolsó tíz percet úgy, hogy addig egyetlen triplát sem sikerült bedobnia a Tisza-partiaknak.

Két és fél perc volt már csak vissza, amikor megszületett az első szegedi hárompontos a meccsen: ezt Washington kulcspillanatban jegyezte, 76–78 után így öt ponttal lépett meg a Naturtex, jött is a hazaiak időkérés. A szegedi irányító viszont egy újabb távolit beemelt Brown trojkája után, 84–79-re vezettek Bognárék, amikor már egy perc sem maradt az órán. Carter labdaszerzése után Person a két büntetőjével le is zárta a meccset, a hétközi, paksi meccsel ellentétben ezúttal a végjátékból abszolút jól jött ki a Szedeák, amely ebben a szezonban először győzte le a Kaposvárt.

Ezzel a szegediek nagy lépést tettek a bentmaradás bebiztosítása felé, hiszen már négy győzelem az előnyük a Nyíregyházához képest, a Honvéddal szemben pedig két siker a fór: ez a két csapat pedig éppen egymás ellen csatázik holnap este. 

Nikola Lazics: Nagyon fontos volt számunkra ez a meccs, gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Mi kontrolláltuk a meccset, és ugyan akadtak hibáink, sokáig nem ültek a tripláink, de kulcspillanatokban Washington két távolit is bedobott. Sok sikert kívánok a Kaposvárnak a folytatásban!

Kaposvár–Naturtex-SZTE-Szedeák 81–88 (20–23, 18–13, 16–22, 27–30)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, alsóházi rájátszás, 4. forduló. Kaposvár, 800 néző. Vezette: Kapitány, Minár, Szilágyi.
Kaposvár: BROWN 27/6, Puska 5/3, Parsons 15/3, Gabric 13/9, HUGHES 14. Csere: Krnjajszki 7/3, Halmai, Bogdán, Hendlein, Paár. Vezetőedző: Szőke Balázs.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 23/6, PERSON 20, Polányi, Nicholson 12, Bognár 11. Csere: Balogh 2, Carter 16, Filipovics 4, Kerpel-Fronius. Vezetőedző: Nikola Lazics.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában