Az MVM Szegedi VE versenyzői is indulnak

2023.04.20. 09:05

Válogató a Maty-éren

Szombat és vasárnap a szegedi Maty-ér ad otthont az evezősök felnőtt és U23-as I. válogatójának, amely egyben ifjúsági és olimpiai reménységek versenye válogató is.

M. J.

A szegedi Kunstár Simon (balról) a négyes előtt egyesen is rajthoz áll a válogatón.

Fotó: Dani Zsolt

Az biztos, hogy a megszokottnál kevesebb nevezés érkezett a szombaton rajtoló versenyre, mivel tavaly óta sok U23-as evezős felhagyott a sportággal. A válogatott kerettagok több szintfelmérőn is átestek az alapozó időszakban – ez már az új kiválasztási rendszer részét képezte –, ebből a szakmai stáb átfogó képet kapott a versenyzők állapotáról.

A szövetségi kapitány, Lőrincz Attila kiemelte, hogy az eredmények alapján Pétervári-Molnár Bendegúz (Budapest EE) és Galambos Péter (MTK) is jó formában várja a viadalt, utóbbi ráadásul az elmúlt két-három év legjobb teljesítményét nyújtotta a teszteken, valamint a Simon Béla, Juhász Adrián (Szolnok) férfi kormányos nélküli kettes is kiemelkedően teljesített az utóbbi időben.

A kapitány szerint Pétervári-Molnár ellenfele egypárban a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Márton (MTK) lehet, aki a februári ergométeres ob-n legyőzte a harmincéves olimpikont. Férfi kétpárban a Bácskai Máté, Szabó Márton (MTK) duó legnagyobb ellenfele a Gerei Tamás (Vasas), Ács Kristóf (Vác) kettős lehet, míg a Furkó Kálmán, Szabó Bence (Szolnok) egység a normálsúlyúak között indul kettesben, mivel nem lesz vetélytársa a könnyűsúlyúaknál.

A nőknél egypárban a kapitány szerint a csongrádi származású Bertus Kitti (Külker) és a szezonnyitón diadalmaskodó Preil Vivien (Budapest EE) között dőlhet el az aranyérem sorsa.

Ami az MVM Szegedi VE evezőseit illeti, elsősorban utánpótlás vonalon akad érdekesség számukra a hétvégén. Az U23-as Király Miklós társa, Koncsik Dominik (Csepel) beteg lett, így ők egy pótválogatón bizonyíthatnak majd a mostani győztes ellen a ketteseknél. Kunstár Simon egypárban elsősorban a presztízsért harcol, hiszen ő az Európa-bajnokságra készülő négyes tagja, amellyel tavaly már szerepeltek a vb-n is. A Pálka Bálint, Hajdú Márton kettesnek kiugróan jót kell teljesítenie, hogy szóba kerüljenek a vb kapcsán mint tartalékversenyzők, míg a fiatalabbaknál Dani Zsolt vezetőedző a Molnár Orsolya, Szabó Blanka Napsugár ifjúsági kettestől és Mácsai Lillától serdülő egypárban vár jó eredményt.

A Csongrádi Vízügy SE is képviselteti magát az eseményen többek között Györgyi Stella, Donka Berta és Nemeskéri-Orbán Ádám révén.  

A válogatót követően a május eleji zágrábi világkupán állhatnak rajthoz a május végi, bledi Európa-bajnokságra utazó csapat tagjai. Ehhez a kerethez azok a fiatalok csatlakozhatnak, akik Szegeden teljesítik a győzteséhez viszonyítottan meghatározott időt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában