Helyi sport

2023.08.10. 13:07

A varsói vb-n futballozik az ÁGOTA csapata

Lengyelországban rendezik meg a gyermekotthonok labdarúgó-világbajnokságát, ahol Magyarországot az ÁGOTA Közösség válogatottja képviseli majd.

Vajgely Pál

Vb-n szerepelhet az ÁGOTA közösség csapata.

Fotó: Gémes Sándor

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a gyermekotthonok világbajnokságát, amelyen először képviselheti majd Magyarországot az ÁGOTA Közösség csapata. Mint azt lapunknak Váradi Márk, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató sportéletrendért felelős divízió­vezetője elmondta, a tízfős utazó keretet május közepén kezdték el összeállítani, végül az ország több vármegyéjéből kerültek be a csapatba. 

A szegedi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csapata mellett 24 együttes vesz részt a lengyelországi viadalon, a játékosok 17 éven aluli lányok és fiúk. A mérkőzéseket a Legia Warszawa stadionjában bonyolítják le. 

Mostanra az is kiderült, hogy az augusztus 12–13-án esedékes tornán Belgium, Macedónia, Montenegró, Thaiföld és Szlovákia csapata lesz az ellenfél a csoportkörben. 

Az ÁGOTA Közösség csapatában van NB I.-es játékos is Jakab Dzsennifer személyében, a szakmai felkészítésért pedig Magyar Jenő, Radics Kevin és Váradi Márk felelt. A mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetnek, így a foglalkozások előtt Dlubala Róbert, a pasztorációs csoport munkatársa foglalkozik a gyerekekkel az Ágota Falván található Szent Jobb Lator templomban – itt egyébként szombaton megtörtént a csapat hivatalos mezeinek átadása is. 

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi képviselhetjük Magyarországot. Három felkészülési mérkőzést játszottunk három térségbeli csapattal, ezeket megnyertük. Szeretnénk, ha a gyerekek élveznék azt, hogy egy világbajnokságon játszhatnak. Fantasztikus dolog, hogy megismerkedhetnek más nemzetbeli sorstársaikkal, ezáltal láthatják, hogy nincsenek egyedül a világban – mondta Váradi Márk. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában