2023.10.12. 14:58
Nagy durranás emelt téttel
Jó hír érkezett: 2019 után újra megrendezik a Zengő Alföld Kék Mókus-kupa hagyományos kispályás labdarúgótornát, amely 34. lesz a sorban és decemberben három hétvégét, valamint a karácsonyi ünnepek utáni szerdát foglalja magába.
Indulhat a csata gólokért – ismét, négy év után.
Fotó: Karnok Csaba
Bodó Attila úgy döntött, belevág. Társakat, támogatókat keresett és talált az ötleteihez, ennek eredményeként négy év szünet után ismét megrendezik a Zengő Alföld Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótornát.
Ráadásul emelték a tétet: a színvonalas pénzdíjas nemzetközi kupát látványos gálával zárják le december 27-én.
Az első téli hónap első hétvégéjén, december 2-án és 3-án a +45-ös korosztály selejtezőivel indul a 34. Zengő Alföld Kék Mókus-kupa. December 9–10-én a +35-ösök következnek szintén a selejtezőkkel és ha minden igaz, egykori NB I.-es és NB II.-es kedvencekkel, majd december 15–17-én igazi sztárparádé várható a nyílt kategória meccsein. December 27-én pedig az elődöntőket, majd a finálékat bonyolítják le, közben lesz egy gálameccs, valamint teqball világbajnokok bemutatója is.
Ami még lényeges: az össz pénzdíj 2,5 millió forint, amelyből 1 milliót kap a nyílt, 300 ezret a +35, 150 ezret a +45 győztese, de a további dobogósok is hozzájuthatnak egy kis összeghez.
Kezdődhet tehát a szervezés, indulhat a telefonálás, az időpontegyeztetés – nagy durranás lesz, az biztos!