Helyi sport

2024.02.11. 14:40

Megszakadt a HFC II. sorozata, nőtt az éllovas előnye a vármegyei I. osztály tavaszi nyitófordulóját követően – FOTÓK

Az első teljes tavaszi fordulót rendezték a labdarúgó Csongrád-Csanád vármegyei I. osztályban. Az éllovas előnye ugyan nőtt, ám a középmezőny és a alsóház is alaposan összetömörödött a nyitókört követően.

Vajgely Pál

A sötétmezes Kiskundorozsma elvitte a pontokat az FK Szeged otthonából.

Fotó: Gémes Sándor

Az utolsó negyedóráig nyílt mérkőzést tudott játszani az őszi bajnok SZVSE-vel a Makó. A nagy szélben lejátszott találkozón a hagymavárosiak egygólos hátrányban voltak húsz perccel a mérkőzés vége előtt, ám ekkor reklamálásért kiállították Vas Károlyt. Az emberelőnyt kihasználták a Vasutasok, akik lezárták a meccset. 

Szintén villant a piros lap a forduló rangadóján is. Tiszaszigeten a hazaiaknál Bánfi Dominik a 41. percben szedte össze a második sárgáját, miután a játékvezető egy tizenhatoson belüli szituáció után műesésért másodjára is felmutatta neki a lapot. Csakhogy emberhátrányban is előnybe került a Tiszasziget, miután egy beadást követő lecsorgónál Szilágyi egy szép lövőcsel után betalált. A térfélcserét követően azonban egy szögletet követően fejjel Bozóki egyenlített, és ugyan akadtak még lehetőségei az Algyőnek, de döntetlen lett a vége – ezzel az SZVSE előnye 12 pontra nőtt a Tiszasziget előtt.

Tartja harmadik helyét a Kiskundorozsma, amely az FK Szeged otthonában tudott nyerni, a hazaiak több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak a kapus Kovács Ákos kiállítása miatt. A dorozsmaiak tizenhárom játékperc alatt háromszor is betaláltak, ezzel pedig eldöntötték a mérkőzést. 

Szintén a végjátékban volt eredményes, így legyőzte a Szentest, ezzel pedig a tabella negyedik helyére lépett a Mórahalom. Papp Endre csapata zsinórban a harmadik sikerét aratta,és három pontra megközelítette a dobogós Kiskundorozsmát. A Kurca-partiak immáron hét meccse nyeretlenek a bajnokságban.

Egy helyet lépett előre a Balástya is, amely a Bordány ellen tudott nyerni, így megelőzte a makóiakat. A Balástya az első félidő felére kétgólos előnyre tett szert, ami döntőnek bizonyult ezen a mérkőzésen.

 

Megszakadt a Hódmezővásárhelyi FC II. pocsék sorozata, miután tíz elveszített mérkőzést követően sikerült pontot szerezni. A vásárhelyieknek egyből a győzelem is összejött a sok játékosát nélkülöző Ásotthalom ellen, ezzel pedig alaposan összetömörödött a tabella alja, hiszen a HFC II., FK Szeged, Ásotthalom hármas is egyaránt tíz ponttal áll. 

Vármegyei I. osztály, 16. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II.–Ásotthalom 3–0 (3-0)
Hódmezővásárhely, 50 néző. Vezette: Virág András Barnabás – jól (Juhász, Lénárd).
HFC II.: Jandó – Vass M., Vastag, Borbás (Barna, 67.), Pálinkás, Buzás, Török (Karácsonyi, 52.), Hegedűs (Bencze, 74.), Tatár (Herczeg, 60.), Orovecz (Kónya, 60.), Sipos G. Edző: Vinnai István.
Ásotthalom: Mityók – Malatinszki D., Góra (Kothencz G., a szünetben), Kothencz L., Szilágyi (Tóth A., 74.), Dobák T. (Zsótér A., 88.), Savanya, Sándor (Zsótér I., 72.), Hevesi, Malatinszki Á. (Kukli, 85.), Vetstein. Edző: Hevesi Tibor.
Gólszerzők: Borbás (6.), Pálinkás (22.), Sipos G. (45.).
Kiállítva: Malatinszki D. (51.)
Jók: Vastag,Vass M., Tatár, Orovecz, ill. Malatinszki Á.
Vinnai István: Jó iramú első félidőben eldöntöttük a mérkőzés sorsát. A szünet után helyzetek halmazát hagytuk ki, megérdemeltük a győzelmet. 
Hevesi Tibor:Az első félidőben gyengén teljesítettünk, majd emberhátrányban is voltak lehetőségeink, de amíg a keretünk negyven százaléka nem áll rendelkezésre, addig ez a helyzet áll fent. Megérdemelten nyert a hazai csapat, gratulálok nekik a győzelemhez!

Makó–SZVSE-G-Falc Kft. 0–3 (0-1)
Makó, 200 néző. Vezette: Burzon Márk – jól (Mígh, Laukó).
Makó: Bohák N. – Bohák D., Borbély (László, 73.), Vas, Kardos, Frank (Petrovics, 80.), Pepó (Megyesi, a szünetben), Molnár D., Czebe (Béres, a szünetben), Dancsó, Pataki. Edző: Botlik Róbert.
SZVSE: Czirják – Kormányos (Mészáros, 80.), Csamangó, Rádai, Beretka (Pócs D., 71.), Albert, Mezei, Kelemen V. (Fodor, 74.), Papp Á. (Ábrahám-Fúrús, 78.), Amariutei, Baji (Lévai, 59.). Edző: Kelemen Balázs.
Gólszerzők: Baji (35.), Kelemen V. (73.), Pócs D. (85.).
Kiállítva: Vas (68.).
Jók: Pataki, Bohák D., Dancsó, ill. Rádai, Csamangó, Kelemen V., Mezei. 
Botlik Róbert: Egy jó iramú mérkőzésen sokáig jól tartottuk magunkat, a végén a jobb csapat akarata érvényesült. 
Kelemen Balázs: –  Nehéz ellenfél volt a fiatal makói csapat, de a kiállítás után sikerült felőrölni őket. Nagyon örülünk az újabb három pontnak, de holnaptól már a következő hétre kell figyelnünk. Gratulálok a csapatnak!

Tiszasziget–M-Perfect Home-Algyő 1–1 (1-0)
Tiszasziget, 150 néző. Vezette: Dobó Attila – jól (Csöngető, Halász).
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy A. (Buzsáki, 91.), Szilágyi (Varga Z., 82.), Skribek B., Bánfi, Prozlik, Bálint D., Skribek Á., Baka (Tóth I., 71.), Dancsok. Edző: Bány Tamás.
Algyő: Szabó G. – Vastag, Kiss R. (Kovács M., 67.), Bozóki (Kardos, 57.), Dudás (Daróczi, 89.), Deák, Belovai (Bogdán, 49.), Csányi, Pócs, Selyem, Patai (Buchholcz, 53.). Edző: Fülöp Tibor.
Gólszerzők: Szilágyi (45+1.), ill. Bozóki (48.).
Kiállítva: Bánfi (41).
Jók: Szilágyi, Skribek Á., Dancsok, ill. Vastag, Bozóki. 
Bány Tamás: Nem gondoltam volna, hogy az Algyő jobban alkalmazkodik a mi pályánkhoz. A kiállítás után már csak küzdelem volt, de azt jól megoldottuk. 
Fülöp Tibor: Küzdelmes mérkőzésen egy kicsit bennünket zavart meg a kiállítás, nem tudtuk kihasználni az emberelőnyünket a pálya nehézsége miatt. Megvoltak a lehetőségeink a meccs lezárásához, de egy jó csapat otthonából hoztunk el egy pontot. Összességében igazságos eredmény született.

Balástya–DB Futball Bordány SK 3–1 (2-0)
Sándorfalva, 50 néző. Vezette: Paczér Balázs – kiválóan (Kiss, Szűcs).
Balástya: Mészáros L. – Szűcs, Bitó, Szobácsi (Sári, 82.), Mágocsi (Bitó B., 57.), Bagi (Muró, 64.), Szántó, Márkus (Nagymihály, 69.), Vörös, Tóth G., Tóth P. (Horváth Cs., 75.). Játékos-edző: Szádeczky Zalán.
Bordány: Grund – Márki, Meszes (Gyuris, 80.), Sárkány, Kovács P., Visnyei (Márton, 75.), Pióker (Heipl, 80.), Kis L., Krizs (Arany, 64.), Táncos (Rácz M., 53.), Kovács D. Edző: Nagy Torma Ricsárd.
Gólszerzők: Vörös (15.), Tóth P. (26.), Bitó M. (56.), ill. Márton Á. (83.).
Jók: mindenki, ill. senki. 
Szádeczky Zalán: Nagyon örülök, hogy győzelemmel tudtuk kezdeni a tavaszi szezont! Mostantól  már következő meccsre koncentrálunk, ahol szintén a győzelemért lépünk majd pályára. Minden jót a Bordánynak!
Nagy Torma Ricsárd: Amit megbeszéltünk az öltözőben a meccs előtt, azt a pályán viszont láttam, a félidőben javítottunk, amin csak lehetett, és a játékunk is szintet lépett. Ma egyértelműen nem az a csapat nyert, amelyik a jobb volt, viszont tény, a focit gólra játsszák, nem szépségre.

FK 1899 Szeged-SZEOL–Kiskundorozsma 1–3 (0-2)
Szeged-Pefőfitelep, Szalai „Dzsínó” István sporttelep, 50 néző. Vezette: Tóth Kitti – gyengén (Szeles, Kócsó).
FK Szeged: Kovács Á. – Tóth G., Indre, Mucsi (Hegyesi P., 67.), Hegyesi B., Varga V., Tóth Á. (Dóra, a szünetben), Cs. Tóth (Kozma, 76.), Magyar, Heredea, Miklós (Bürgés, 48.). Játékos-edző: Dóra János.
Kiskundorozsma: Fábián – Molnár K., Simon, Kalapács (Agócsy, 78.), Veszelka (Tóth N., 80.), Hochheiser, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp (Bodonji, 63.), Bozsó, Kis B. Edző: Ottlik Sándor.
Gólszerzők: Dóra J. (74. – 11-esből), ill. Veszelka (37.), Kalapács (42.), Fülöp Á. (50.).
Kiállítva: Kovács Á. (41.).
Jók: Indre, Varga V., Magyar, ill. Veszelka, Fülöp. 
Dóra János:Vártuk a szezonkezdést, és ennek megfelelően is álltunk bele a meccsbe, de valaki elrontotta a munkánkat. Rengeteg hibát vétett a játékvezető, és ebből mi jöttünk ki rosszabbul. 
Ottlik Sándor: Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.

Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Szentesi Kinizsi 3–1 (1-1)
Mórahalom, 50 néző. Vezette: Mucsi Zsolt – jól (Gargya, Ördögh).
Mórahalom: Mison – Tajthy, Vajda, Róka, Rádóczi Dáv. (Szalma, 65.), Ábrahám, Csizmadia, Holcsik (Hovanyecz, 84.), Csehó (Mészáros, 65.), Dobronoky, Bokányi. Edző: Papp Endre.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Dovics, Rostás, Sarusi (Becsek, 61.), Locskai, Péter (Bartucz P., 61.), Rácz D., Piti, Berkó (Szőke, 80.), Mészáros (Koncz, 14.), Mihály (Bertók, 85.). Edző: Sallai Róbert.
Gólszerzők: Vajda (9.), Szalma (78.), Bokányi (87.), ill. Dovics M. (35.).
Jók: Róka, Szalma, Ábrahám, Mészáros G., ill. Rácz D. 
Papp Endre: –  Ez volt az első éles meccsünk, így a legfontosabb a győzelem volt. Végig kézben tartottuk a meccset, mégha a gólok csak a végén jöttek a masszív focit játszó Szentes ellen. Győzelmünket Kóródi Sándor emlékének ajánljuk!
Sallai Róbert:A mérkőzés egészét tekintve egy pontnál többet nem érdemeltünk, dolgoztunk becsülettel, azonban a hajrában elkövetett hibáinknak köszönhetően pont nélkül maradtunk. Dolgozunk tovább!

A 17. forduló programja
Szombat, 14 óra: M-Perfect Home-Algyő–Balástya, Kiskundorozsma–Hódmezővásárhelyi FC II., Kéménygyártó-Mórahalom VSE–FK 1899 Szeged-SZEOL.  15 óra: SZVSE-G-Falc Kft–Tiszasziget. Vasárnap, 14 óra: Szentesi Kinizsi–DB Futball Bordány SK, Ásotthalom–Makó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában