Helyi sport

2024.02.24. 19:53

Világbajnoki aranyérmes Somodi Maja

A szegedi rövidpályás gyorskorcsolyázó 1500 méteren nyert aranyérmet a Gdanskban zajló junior világbajnokságon.

Delmagyar.hu

Junior világbajnok lett Somodi Maja.

Fotó: Hunskate

A magyar felnőtt válogatott alapembere a csütörtöki selejtezőből meglepetésre nem jutott tovább a leghosszabb távon, azonban szombat délelőtt mindkét reményfutamát megnyerve javított, így jutott a legjobb 25 versenyzőt felvonultató elődöntőbe.

A Szegedi Korcsolyázó Egylet 19 éves versenyzője továbbjutó helyen korcsolyázva ugyan elesett az elődöntőben, de szabálytalankodtak vele szemben, ezért a zsűri fináléba juttatta, ott pedig remekül versenyezve mind a hét riválisát megelőzve diadalmaskodott.

A váltók közül egyedül a női négyes jutott a vasárnapi fináléba: a férfi kvartett a pénteki negyeddöntőben búcsúzott, míg a vegyes csapatot az elődöntőben szabálytalanság miatt kizárták, így kilencedik lett. A Schönborn Melinda, Somodi Maja, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura alkotta női staféta viszont a szombati elődöntőben a dél-koreai, a holland és a japán riválisát is megelőzve futamgyőztesként lépett a legjobb négy közé.

A lengyelországi viadalon vasárnap az 1000 méter küzdelmeit és a váltóversenyek döntőit rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában