PSG előtt, Kiel után

2024.03.02. 21:30

A Pick Szeged hamar eldöntötte a két pont sorsát Balatonfüreden

Egy másodpercig sem forgott veszélyben a szegedi siker Balatonfüreden. Az első félidőben remekül védekezett a Kárpáti-csapat, amelynek kapujában Imsgard is jól védett. Bombac jó első félidei játékának – öt gólt lőtt –  is köszönhetően 21–11-es első játékrész után 37–31-re nyert az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az NB I.-es 18. fordulóban.

Becsei Dávid

Sostaric (jobbról) négy gólt lőtt Balatonfüreden.

Fotó: Karnok Csaba

A 49. percben már 22–33 állt a füredi eredményjelzőn. Ekkor jött a hazai időkérés, ami után feljebb zárkóztak a hazaiak. A Szegedből Stepancic betegség miatt maradt ki, míg Mikler és Frimmel pihenőt kapott.

Legközelebb Párizsban lép pályára a Pick Szeged, szerdán 20.45-kor az utolsó csoportmeccsen a Bajnokok Ligájában.

Kárpáti Krisztián: – Az első félidőben meghatároztuk a játék kimenetelét egy jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel. Ezeknek köszönhetően sok gólt szereztünk rendezetlen védelemmel szemben, kialakítottunk egy magabiztos előnyt, amit a második félidő közepéig tudtuk tartani. Nagy terhelésben vannak a fiúk, hiszen három naponta játszunk mérkőzéseket és még utazunk is, így próbáltam néhányakat pihentetni. Új felállásokat is kipróbáltunk, hiszen egy balkezes lövővel érkeztünk Balatonfüredre, ezt a meccs végére megsínylettük és az előnyünk egy része elolvadt. A Füred szép játékkal megbüntette, amikor visszavettünk a tempóból. Összességében viszont elégedett vagyok, mert elvisszük a két pontot, helyenként szépen kézilabdáztunk, pláne támadásban.

Balatonfüredi KSE–OTP Bank-Pick Szeged 31–37 (11–21)
Férfi kézilabda NB I., 18. forduló, Balatonfüred, 600 néző. Vezette: Fekete, Hajdu.
Balatonfüred: Andó – Hornyák, Szöllősi B. 1, Kljun 8, Szűcs 6, Varga M. 4, Bóka. Csere: Bősz (kapus), Szretenovics 2, Szmetán 6, Kovács B. 2, Németh B., Sikosek Pelko 1, Kemény, Dénes J., Brandt 1. Vezetőedző: György László.
OTP Bank-Pick Szeged: Imsgard – Szilágyi 3/1, Garciandía, Martins 2, Mackovsek 4, Gaber 3, Jelinic 4. Csere: Nagy M. (kapus), Bombac 7, Szita 2, Bodó 2, Bánhidi 3, Kalaras 1, Sostaric 4/1, Molina, Juhász 1/1. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
Hétméteres: 3/2, ill 3/3.
Kiállítás: 6, ill. 6 perc.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában