2024.05.25. 07:28
Dönthet a Pécs sorsáról a Szeged
A labdarúgó NB II. 2023–24-es idényének záró fordulója következik, amelyben a tabellán negyedik Szeged-Csanád GA a kiesés elől menekülő Pécs vendége lesz vasárnap 17 órától.
Klausz Milán (balról) végre betalált, Pécsen megint szükség lesz a jó játékára.
Fotó: Gémes Sándor
Két kérdés még nem dőlt el a labdarúgó NB II.-ben: az egyik a negyedik kieső sorsa, a másik pedig a Nyíregyháza mögötti második feljutó csapat kiléte.
Az előbbi kérdésbe beleszólhat a Szeged-Csanád GA együttese is, amely a biztos negyedik hely tudatában lépett pályára az utolsó hazai mérkőzésén a Mosonmagyaróvár ellen, és nyert 3–2-re, most pedig megpecsételheti a mecseki együttes sorsát. Ha ugyanis a Pécs nem nyer a szegediek ellen, kiesik, de ha nyer, akkor is figyelnie kell a BVSC és a Haladás találkozójára. Ami biztos, Mátyus János gárdájának csak győzelemmel van esélye a bent maradásra. Bár mivel a Haladás NB II.-es licenckérelmét elutasították másodszor is, és jelen állás szerint csak a vármegyei I. osztályban indulhatna, így könnyen lehet, hogy nem a pályán, hanem az asztal mellett dőlnek el a nagy dolgok...
A két csapat őszi mérkőzésén a Szent Gellért Fórumban a Szeged Gajdos Zsolt 11-esből elért találatával 1–0-ra győzött. Mindkét csapat vezet egy-egy statisztikát az NB II.-ben: a Szeged kapta a legkevesebb gólt (22), míg a Pécs szerezte a legkevesebb (19) találatot a másodosztály mezőnyében 33 forduló alatt.
– Ugyanolyan komolyan vesszük a Pécs elleni találkozót, mint az összes többit. Szeretnénk győzelemmel zárni az évet, ennek megfelelően készülünk. Mindent beleadunk majd a mérkőzésen – nyilatkozta Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere.
– Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Garantáltan sokan kilátogatnak majd a PMFC Stadionba, hiszen a hazaiak számára igen komoly téttel bír a találkozó, ezzel együtt a három pont megszerzése a célunk. Győzelemmel búcsúztunk a hazai közönségtől, szeretnénk a szezont is egy sikerrel befejezni. Megérdemli a csapat és a szurkolótábor is, hogy jó szájízzel zárjuk az idényt – mondta a klub hivatalos médiafelületén Márkvárt Dávid, a Szeged-Csanád GA középpályása, az idény egyik legjobbja.
A Tisza-parti együttesben Haris Attila megkapta az ötödik sárga lapját a Mosonmagyaróvár ellen, így rá nem számíthat a stáb. Az előző mérkőzésen nem volt keretben Szilágyi Zoltán és Nyári Patrik sem, nagy kérdés, ők milyen állapotban vannak a pécsi mérkőzés előtt.